Stressz, feszültség, félelem: leginkább ezek a reakciók jutnak az eszünkbe, ha arra gondolunk, hogy a koronavírus járvány mit válthat ki a felnőttekből. Vajon a gyerekeknél is így van ez?
Az »egyszerű« válaszom az összetett kérdésére az, hogy a gyerekek is így reagálnak. Persze a gyerekkor egy hosszú időszak a fejlődés, felnövekedés során, más egy óvodás, egy kisiskolás, illetve egy kamasz. De közös, hogy a világban történt dolgokra fejlődési szintjüknek megfelelően ők is érzékenyen rezonálnak. Ha a felnőttek félnek, feszültek, azt megérzik a gyerekek is
– válaszolta kérdésünkre Balázs Judit, az ELTE-PPK Pszichológia Intézet Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.
Mivel a világjárvány olyan új helyzeteket teremtett, amelyek mentálisan és érzelmileg is megviselhetik a felnőtteket és a gyerekeket is, ezért érdemes már előre felkészülnünk arra, hogy nem csak a testi egészségünket veszélyezteti a koronavírus. Korábban írtunk arról, hogy a felnőttek milyen módszerekkel erősíthetik meg magukat pszichésen, ebben a cikkben pedig a kifejezetten a gyerekekkel kapcsolatos kérdésekre kerestük a válaszokat Balázs Judittal.
Hogyan ismerjük fel a bajt?
A gyerekek mentális és érzelmi jóllétének biztosítása szokatlan feladatok elé állítja a szülőket egy ilyen világjárvány idején, hiszen ez a helyzet a felnőtteknek is rémisztő lehet, hát még egy gyereknek. Az ENSZ két illetékes szervezete, az Egészségügyi Világszervezet (WHO), valamint a gyerekjogi szervezet, az UNICEF is kiadott egy-egy rövidebb útmutatót, amelyeket érdemes átböngészni praktikus tanácsokért. Ezeket kicsit részletesebben beszéltük át Balázs Judittal, aki a Magyar Pszichiátriai Társaságot is elnökli.
Az első fontos kérdés, hogy miből jöhet rá egy szülő, hogy a gyerekre rossz hatással vannak a körülötte zajló események. Nehéz úgy segíteni, ha nem vesszük észre a bajt már idejekorán.
A kamaszok már gyakran megfogalmazzák, kimondják, hogy »feszült vagyok, félek, mi lesz«. Minden korosztályban figyelmeztető jel lehet, hogy a gyerek
nincs jól, ha megváltozik a viselkedése, »más lesz«, például egy korábban csacsogó, mosolygós kislány, kisfiú, sírós és/vagy ingerült lesz
– sorolta az intő jeleket a pszichiáter.
Mit mondjunk el, és mit ne?
Arra a kérdésre, hogy van-e arra nézve valamilyen hüvelykujjszabály, hogy hány éves korban mit és hogyan áruljunk el egy gyereknek, Balázs Judit elmondta, hogy nincs ilyen erre vonatkozóan „A gyermek életkorához és fejlettségi szintjéhez illő magyarázatot kell adni a történésekre” – így szól az ENSZ szervezetek általános tanácsa is. Ezt Balázs Judit úgy fordít le praktikus tanácsra, hogy mivel „a szülők ismerik legjobban gyereküket”, ezért ők tudják a legjobban megítélni, mit, hogyan magyarázzanak.
Fontos, hogy őszinték legyenek a gyerekükkel és ne féljenek beszélni velük nehéz kérdésekről sem. Ha őszinték a gyerekükkel, és úgy és annyit mondanak el, amennyit a gyerekük megért, akkor csak segítik őt a nehéz, bizonytalan helyzetekben is
– mondta a szakember, megjegyezve, hogy ez nem csak a koronavírus járvánnyal kapcsolatos történésekre igaz, hanem bármilyen eseményre a világban, „legyen az jó, rossz vagy nehéz téma”.
Mivel egyetlen szülő sem mindenttudó, ezért olyan is előfordulhat, hogy a felnőtt sem tud jobban valamit, mint a gyerek. Ezektől a helyzetektől sem kell megijedni, nyugodtan el lehet őszintén mondani a gyereknek, hogy mi sem tudjuk a pontos választ:
Kicsim, ezt én sem tudom pontosan, de abból, amennyit én tudok, mi így csináljuk, és ha többet fogunk tudni, veled is megbeszéljük
– hozott a helyzetre egy példamondatot a pszichiáter.
Mi legyen a médiával?
Élénk viták folynak arról, mennyire jó a gyerekek fejlődése szempontjából, hogy már egészen kis korban okostelefonnal, tablettel foglalják le őket a szüleik. Ezekben a vitákban kerül elő az a kérdéskör is sokszor: jó-e, ha a gyerekek szülői felügyelet nélkül találkozhatnak mindenféle tartalommal. A járvány idején – főleg a nagyobb, már olvasni tudó, akár médiát is fogyasztó gyerekek esetében – különösen akut a kérdés, hogy mennyire kontrollálja egy szülő a gyerekhez eljutó információkat.
Balázs Judit tanácsa, hogy a kialakult médiahasználati szokásokat kövessék a családok ebben a helyzetben is, viszont beszélgessenek többet:
Az a jó, ha a gyereknek sok lehetősége van beszélgetésre, a kérdéseit, bizonytalanságait megosztani. Beszélgessenek sokat a gyerekkel arról, amit hall, olvas a médiában. Teremtsenek erre lehetőséget a szülők a kicsiknél és a nagyoknál is, a megszokott rutinoknál tudatosabban
– tanácsolta a szakember, aki szerint ez mindig fontos, de amikor „több a világban bizonytalanság, a szorongást keltő helyzet, amikor a WHO világjárványt jelent be, akkor ez fokozottan szükséges.”
Lehetnek tabuk, titkok?
Akkor tényleg mindenről lehet beszélni a gyerekekkel? Ne tabusítsunk semmit? – kérdeztük Balázs Juditot, aki erre nagyon határozottan válaszolt:
A válasz egyértelműen az, hogy a tabusítás árt
– bővebben kifejtve, a tabuk „minden élethelyzetben, így most is a fokozzák a szorongást. Ebben a helyzetben pedig, amikor bezárják a színházakat, mozikat, egyetemeket, iskolákat itthon is, nem lehetnek tabuk ezzel a témával semmilyen életkorban”.
A szülők saját érzései sem kivételek: itt is az őszinteség a legfontosabb:
Merjünk őszintén beszélni szülőként a gyerekeinkkel – így tudjuk segíteni, megnyugtatni őket. A gyerekek érzik, ha a szülő nem mer velük őszinte lenni, és ez csak fokozza szorongásukat, esetleg még rosszabbra gondolnak
– fejtette ki Balázs Judit.
Túlélési tippek lakáskarantén idejére
Ha hosszú bezártságra kényszerül egy család, az embert próbáló lehet már néhány nap után is. Ezért adunk néhány tippet, hogyan tehető elviselhetőbbé a lakáskarantén.
„A bezártság unalmat, feszültséget, fokozott kikívánkozást okozhat bármely korosztálynál, így a gyerekeknél is” – mondta Balázs Judit, hozzátéve, hogy ebben a helyzetben is az őszinte, egyenes kommunikáció a kulcs. Érdemes átbeszélni, miért alakult ki ez a helyzet, hogy ez most mindenkinek kellemetlen.
Részben hagyjuk a gyereket olyasmit csinálni, amit egyébként is szokott otthon, ezekből ne zökkentsük ki. Másrészt igyekezzünk sok olyan otthoni programot kitalálni, amelyekbe be tud a gyerek kapcsolódni
– javasolta a pszichiáter, példákat is sorolva: közös családi társasjátékozás, filmnézés, közös főzés, jöhet bármi. „De ha nem szeret a gyerek társasjátékozni, főzni akkor ne erőltessük rá” – tette hozzá, majd még egyszer hangsúlyozta a legfontosabb elvet: „A gyerekek megérzik, megértik ami a környezetükben történik, csak legyünk velük őszinték, érezzék, hogy mellettük vagyunk. Így tudunk gyerekeinknek az élet szép és nehéz időszakaiban is segíteni”.
Kiemelt kép: Getty Images
