Belföld

Negatív lett a Toldy gimnázium diákjának koronavírustesztje

Negatív lett az első koronavírustesztje a Toldy Ferenc Gimnázium diákjának, akit azután teszteltek, hogy édesanyjánál beigazolódott a fertőzés – értesült a 24.hu.

Mint megírtuk, az iskola 17-18 éves tanulóinak jó része csütörtökön, a tanítás közepén hazament, egyik osztálytársuk ugyanis megtudta, hogy az édesanyja koronavírusos. Pénteken pedig csak nagyjából negyvenen mentek be az intézménybe, a diákok nagyjából negyede.

A család azonnal jelezte a fejleményt az iskolának, de senkinek sem állt módjában intézkedni, az iskola igazgatója pedig hallgatást kért a szülőktől. Mi több, a 444.hu arról írt, hogy még az édesanyja betegsége miatt érintett diák számára sincs lehetőség a koronavírusteszt elvégzésére az állami ellátórendszerben. Pénteken aztán a kormány azt tudatta, hogy az illetékes tiszti főorvos már csütörtökön intézkedett, a szoros kapcsolatnak számító gyereknél a szükséges eljárást megtette, 14 napos járványügyi megfigyelése a Dél-Pesti Centrumkórházban elkezdődött. A gimnázium többi diákja és tanárai esetében azonban semmilyen járványügyi intézkedés nem vált szükségessé a kormányzati közlés szerint.

Mint korábban megírtuk, a Toldy gimnázium diákja az a fiatal, akiről korábban a BVSC-Zugló vízilabdacsapatának vezetősége közölte, sportolójuk érintkezett olyan személlyel, akiről azóta kiderült, hogy koronavírussal fertőződött meg. A klub szerint ugyanakkor a fiú két hete nem találkozott az édesanyjával, ez pedig meghaladja a betegség lappangási idejét, és mivel a fiatal tünetmentes, így nem áll fenn nála a betegség kockázata.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.