Belföld

Igazi luxusban éltek a tiltott szerekből – fotók, videók

Több ezer doboz tiltott teljesítményfokozót, 50 millió forintot és négy nagyértékű autót foglalt le a rendőrség.

Csaknem 30 ezer oldalnyi irat és 19 gyanúsított. Ez a hajdú-bihari nyomozók mérlege. 2017 szeptemberében, egy nemzetközi razzia keretében bukott le a banda, amelynek tagjai ellen üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett teljesítményfokozó szerrel visszaélés, bűnszövetségben elkövetett egészségügyi termék hamisítása és kábítószer birtoklása miatt nyomoztak, írja a police.hu.

Budapesten és több vidéki városban csaptak le a Hajdú-Bihar Megyei rendőrök és a Terrorelhárítási Központ munkatársai.

A nyomozás adatai szerint a 40 éves P. Tamás, a 41 éves B. Kornél, a 35 éves M. Dénes, a 37 éves K. Attila és a 42 éves D. Csaba rendszeresen tiltott teljesítményfokozó szereket, illetve nem engedélyezett egészségügyi termékeket árultak az ország több városában.

Elfogták P. Tamás nevelőapját, a 66 éves L. Andrást és édesanyját, az 58 éves L. Andrásnét. Ők a megalapozott gyanú szerint a férfi megbízásából adtak el tiltott szereket, segítették a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozók látókörébe került a 35 éves budapesti A. Krisztián is, aki szintén teljesítményfokozókkal kereskedett, több ismerősének is azért adott el doppingszereket, hogy azokat tovább értékesítsék. Nála a házkutatáskor mintegy 3 kiló marihuána is előkerült, ezért ellene a kábítószer birtoklása miatt is eljárás indult.

A 30 éves nagyváradi N. Endre önként adta fel magát a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon. Ő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Romániában rendszeresen gyártott tiltott teljesítményfokozó szereket. Azokat eladta P. Tamásnak azért, hogy Magyarországon árulja.

A rendőrök csaknem 30 helyszínen, többek között debreceni, berettyóújfalui, budapesti lakásokban, edzőtermekben tartottak kutatásokat.

Több ezer doboz teljesítményfokozót, nem engedélyezett egészségügyi terméket, 50 millió forintot, több millió forint értékű valutát és nagy értékű kocsikat foglaltak le.

A nyomozók több mint 100 tanút hallgattak ki, összesen 19 gyanúsítottal szemben indítottak eljárást. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik