Belföld

Vádat emeltek 22 unokázós csaló ellen

A bűnszervezetet egy rokoni kör hozta létre, a szálak Angliába vezetnek.

A vádirat lényege szerint az Egyesült Királyságban tartózkodó 41 éves férfi és 40 éves élettársa, a nő húga és sógora bűnszervezetet hoztak létre. A csalárd pénzszerzést az Egyesült Királyságból ők négyen irányították. A Magyarországon élő, velük általában rokoni kapcsolatban állók szervezték be a további bűntársakat.

A banda az unokázós csalás módszereivel 2018. júniusától 2019. júniusáig csapott be idős embereket. A vádlottak több mint 40 millió forintnyi értékhez jutottak hozzá, amelynek jelentős részét pénzátutalási rendszer és banki befizetés útján osztották meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a bűnszervezet legtöbb tagját elfogta, az ügyészség irányítása mellett nyomozott, intenzíven együttműködtek a külföldi társhatóságokkal. Több nemzetközi- és európai elfogatóparancs továbbra is hatályban van.

A Budapesti I. és XII. kerületi Ügyészség 22 ember – köztük egy fiatalkorú – ellen emelt vádat többrendbeli, időskorúak sérelmére, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett csalás,  egyes vádlottakkal szemben pénzmosás miatt is.

Tíz vádlott letartóztatásban van, öten, részben jelen, részben más ügyből kifolyóan, bűnügyi felügyelet alatt állnak. Vannak olyan vádlottak, akiket a bűnszervezeti elkövetés, a halmazati szabályok alapján 20 évet meghaladó szabadságvesztés is fenyeget.

A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet arra, ha ismeretlen eredetű telefonhívások alapján, nem hivatalos személyek azonnali kárrendezésre pénzt kérnek, az bűncselekmény gyanúját veti fel.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik