Belföld

Sneider Tamás nekiment a Jobbik új vezetőségének

A Jobbik korábbi elnöke Facebookon szólt be Jakab Péteréknek, miután az elnökség megüzente a pártot elhagyóknak: nem lehetnek közös ellenzéki jelöltek 2022-ben.

Nagyon sajnálom, hogy a Jobbik elnöksége azt a következtetést vonta le a távozó országgyűlési képviselők búcsúüzeneteiből és a lassan tömeges kilépési hullámból, hogy nyilvánosan kell megzsarolni a képviselőtársaimat és engem. Határozottan szeretném leszögezni, hogy engem sem a saját pártom, sem más párt nem zsarolhat meg! Jobbikosként külön szégyellem, hogy a kiadott közlemény azt sugallja a magyar társadalomnak, hogy a képviselőtársaim sakkban tarthatóak egzisztenciális fenyegetéssel

– írta ki Facebook-oldalára Sneider Tamás.

A posztban a januárban leváltott elnök az új vezetőség tegnapi nyilatkozatán háborodott föl, amely szerint, akik távoznak a frakcióból és kiülnek a függetlenek közé, nem lesznek 2022-ben közös ellenzéki jelöltek.

Sneider szerint ez nyílt zsarolás.

Az utóbbi időben több országgyűlési képviselő hagyta el a Jobbik frakciót illetve a pártot. Bencsik János, korábban a párt budapesti elnöke február végén távozott. Akkor azt nyilatkozta nem kíván asszisztálni a párt „erkölcstelen és önpusztító politikájához”. Szerinte a január végén megválasztott Jakab Péter és Gyöngyösi Márton bosszúhadjáratot hirdetett azok ellen, akik nem az ő csapatukat erősítették.

Fotó: Csanádi Márton

A leváltott elnök Sneider Bencsik kilépése után az Azonnali kérdésére azt válaszolta: reméli, nem kell megforduljon a fejében, hogy elhagyja a pártot, és abban bízik, másoknak sem kell. Hozzátette: az „új vezetőségnek mindenképp feladata, hogy békét teremtsen a Jobbikon belül”. A tisztújítás óta többen is távoztak a pártból, például Szávay István, a Jobbik egyik alapító tagja, és a minap Bana Tibor, Vas megyei országgyűlési képviselő is, aki viszont megtartja a mandátumát.

Nem a Jobbik az egyetlen párt, amelyik jelezte, hogy nem támogatja a következő országgyűlési választásokon a kilépőket, pár hete az MSZP is hasonló nyilatkozatott tett – írta meg a Magyar Hang.

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik