Nyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, ezzel együtt egyre inkább csak a keleti megyékben várható eső, záporeső, de a kora délutáni órákra ott is megszűnik a csapadék. A déli, délkeleti tájakon néhol zivatar is kialakulhat – áll a Kiderül.hu-n olvasható időjárás-előrejelzésben. Azok ne nagyon reménykedjenek, akik nem szeretik az esőt, ugyanis a felhőzet-csökkenés csak átmeneti jellegű lesz, mert délutántól délnyugat felől ismét befelhősödik az ég. A délnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, majd estére már mindenütt veszít erejéből a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 12 és 17 fok között valószínű, de északkeleten néhol 8, 10 fok is lehet. Késő estére 3 és 13 fok közé hűl le a levegő, az alacsonyabb értékekre az északi völgyekben számíthatunk.
Kedden erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. A Dunántúlon a szél északira, északnyugatira fordul, másutt déli, délnyugati marad, és többfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az Alpokalján 9, délkeleten ugyanakkor 17, 18 fok körül alakul.
Szerdán túlnyomóan borult időre számíthatunk. A Dunántúl nyugati részén helyenként, keleti részén szórványosan, a Dunától keletre megszakításokkal várható eső, zápor. Az északi szél nagy területen erős, a Dunántúlon helyenként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű.
Kiemelt kép: Fotó: Bielik István