Belföld

Magyar fejvadászokkal kapták el a lengyel kábszermaffia vezetőjét

A Krakkói Bíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki Magdalena K. ellen, mert ő vezette azt a lengyel bűnszervezetet, amelyet 120 kilogramm kokain és 5,5 tonna marihuána kereskedelmével gyanúsítanak a lengyel hatóságok — írta meg a Police.hu rendőrségi honlap.

Mint írják: a banda korábbi vezetőjét emberrablások miatt tartóztatták le, 2017-ben pedig a 32 éves nő szervezete újra a bűnszervezetet a Cracovia focicsapat ultra-szurkolóiból. A futballhuligánok a meccsek szervezése mellett folytatták a nemzeteken átívelő kábítószer-kereskedelmet. A nőt 2018. november 24-én egy autó csomagtartójában szöktették ki Lengyelországból, azután, hogy a bűnözői csoport több tagját gyilkosság és emberrablás miatt letartóztatták a hatóságok.

A Lengyel Központi Célkörözési Egység 2020. február 27-én este értesítette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Alosztályát, hogy vélhetően Magyarországra érkezik egy bandatag. Ennek alapján a magyar fejvadászok a társszervek közreműködésével beazonosították Magdalena K. budapesti tartózkodási helyét, de a rendkívül jól konspiráló maffiafőnök a rendőri művelet elől megszökve — ismét egy autó csomagterében elrejtőzve — átjutott Szlovákiába.

A Célkörözési Egységek Európai Hálózatán (ENFAST) keresztül a lengyel, a magyar és a szlovák rendőrök közel 20 órás nemzetközi műveletben folyamatosan kapcsolatban voltak egymással, amelynek eredményeként a szlovák hatóságok 2020. február 28-án, a délutáni órákban menekülés közben elfogták a nőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik