Belföld

1,6 milliárddal támogat a kormány egy mini kosárlabdatornát

A kedd este jelent meg a kormányhatározat a Magyar Közlönyben, amely értelmében a kormány támogatja, hogy 2020-ban Budapesten rendezik a női és férfi 3×3 kosárlabda olimpiai kvalifikációs tornát – szúrta ki a hvg.hu.

Az esemény megrendezésére a kabinet 1,6 milliárd forintot adott.

A pénz úgy oszlik meg, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 683 millió forintot, a Fürjes Balázs államtitkár vezette KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság pedig 994 millió forint kap.

Az már tavaly év végén eldőlt, hogy Budapesten rendezik ezt a tornát, ez lesz a tokiói olimpián bemutatkozó 3×3-as szakág utolsó selejtezője az ötkarikás játékok előtt. Az eseményt áprilisban rendezhetik az előzetes tervek szerint, márciusban még Indiában rendeznek selejtezőt, mindkét nemben 20 válogatottal, ezt követi majd a budapesti kvalifikációs torna.

Az ázsiai országban a nőknél a világbajnoki ezüstérmes magyarok a hollandokkal, az észtekkel, a fehéroroszokkal és Srí Lanka válogatottjával kerültek egy ötösbe Indiában. A húsz résztvevő közül mindkét nemnél három csapat szerez indulási jogot Tokióba.

A Hunbasket szakportálnak Szalay Ferenc, a kosárlabdaszövetség elnöke – Szolnok fideszes polgármestere is – korábban azt mondta, fantasztikus sportsiker, hogy a FIBA, a nemzetközi szövetség a magyar rendezés mellett döntött. Akkor azt mondta, a szövetség szeretné, ha a Hősök terén építhetnék fel az ideiglenes arénát, ahol többezer ember előtt vívhatná ki Magyarország férfi és női válogatottja a tokiói olimpiai szereplés jogát.

A 3×3-as kosárlabdában tíz percig vagy 21 pontig tart a mérkőzés, amelyet egyetlen palánkra vívnak a háromfős (egy cserelehetőséggel rendelkező) csapatok. Minden dobás egy pontot ér, kivéve a körgyűrűn kívülieket, amelyekért két pont jár. A meccsenkénti egy időkérésnél csak a játékosok lehetnek jelen, a szövetségi kapitány nem.

Kiemelt kép: A szlovén Blaz Mahkovic a Magyarország – Szlovénia férfi kosárlabda Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen a szombathelyi Arena Savaria sportkomplexumban 2020. február 20-án. (MTI/Varga György)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik