Belföld

Kenézlői kettős gyilkosság: minimum 35 év jár T. Istvánnak a főügyészség szerint

A fellebbviteli főügyészség szerint semmi ok nincs arra, hogy a másodfokon eljáró táblabíróság enyhítsen annak az 52 éves férfinak a büntetésén, aki akácfakaróval verte agyon az élettársát, és annak testvérét két évvel ezelőtt Kenézlőn.

A férfi bő két évvel ezelőtt költözött a sógornőjéhez a párjával. Két héttel később komoly veszekedés robbant ki közöttük, ezért a nő közölte vele, hogy már nem akar semmit tőle, s költözzön el. Ekkor dulakodás alakult ki közte és a két nő között. T. István felvett egy karót és agyonverte vele a nővéreket. T. István a bűncselekmény után átöltözött, majd elégette azt a cipőt, amit a gyilkosság során viselt.

T. István rosszul lett a gyilkosság elkövetése után. Miután rájött, hogy nem lélegeznek a nők, megpróbálta őket újraéleszteni. Pár órán keresztül nézte a holttesteket., aztán nekiállt eltüntetni a nyomokat. Elrejtette a kertben a karót, kitakarított a házban, az idős asszony telefonját pedig töltőre tette, nehogy bárkinek is gyanús legyen, hogy ki van kapcsolva a készülék. Mikor mindezzel végzett bezárta az ajtót, majd elutazott az egyik gyerekéhez. A gyilkosságról azonban egy szót sem szólt neki.

A holttestek csak két héttel később kerültek elő.  T. István ugyanis csak akkor árulta el a fiának, hogy mi történt, miután kiengedték a pszichiátriáról. A hozzátartozók azt javasolták neki, hogy adja fel magát, majd értesítették a rendőröket.

Epilepsziás betegségével védekezik a kenézlői kettős gyilkos
Újabb szakértőket rendelt ki a bíróság.

T. István azzal védekezett az eljárás során, hogy pszichés betegséggel küzd, és tette elkövetésekor nem volt beszámítható, mert nem vette be a gyógyszereit. Azt mondta, hogy 15 szem gyógyszert szed naponta. A bizonyítási eljárás során azonban kiderült, hogy a számára felírt gyógyszerek közül egy-két szem gyógyszer szedését írták elő neki. De a szakértői vélemény nem állapított meg olyan körülményt, ami kizárta vagy korlátozta volna a beszámítható képességét

Az egyik áldozat lánya lapunknak korábban azt mondta, hogy a férfi már a gyilkosságok előtt is agresszívan viselkedett. Édesanyja húga többször is elhagyta emiatt, ám addig nem hagyta békén, amíg vissza nem könyörögte magát. A gyilkosság napján két vita is kirobbant az érintettek között. Először a lány anyja, majd nagynénje keveredett szóváltásba a férfival. A nő szerint T. István a lebukásáig folyamatosan üzenetekkel bombázta az élettársa két gyermekét, és úgy tett, mintha ezúttal is csak szakítottak volna.

A Miskolci Törvényszék életfogytig tartó fegyházra ítélte a férfit azzal, hogy legkorábban 35 év múlva bocsátható szabadon feltételesen. A törvényszék nem méltányolta a férfi védekezését, amely szerint szerelemféltésből ölte meg az élettársát. Vallomása szerint ugyanis különösen attól lett indulatos, hogy élettársának nővére is beleszólt a vitába.

A férfi és védője enyhítésért fellebbezett az ítélet után. A fellebbviteli főügyészség álláspontja azonban az, hogy elfogadhatatlan a családi konfliktusok erőszakos kezelése. A férfi pedig olyan embertelenséggel bánt el az élettársával, valamint az őket befogadó testvérével, amely a törvény szigorának alkalmazását igényli. Álláspontjuk szerint a büntetés enyhítésére irányuló védelmi fellebbezések nem vezethetnek eredményre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik