Ezért hallgatott az ügyészség a Kaleta-ügyről

Polt Péter szerint senki nem adott utasítást arra, hogy ne tájékoztassák a közvéleményt.

Sajtóhírek szerint már egy éve, hogy egy gyermekpornográfia elleni nemzetközi rendőrségi akcióban lebukott Kaleta Gábor. A korábbi perui nagykövetet idehaza letartóztattak, rangjától megfosztották, de visszahívását, menesztését a nyilvánosság előtt eltitkolták, ügyéről mélyen hallgattak – emlékeztetett Vadai Ágnes, aki ezért megkérdezte a legfőbb ügyészt, miért nem számoltak be a pedofil bűncselekménybe keveredett nagykövet ügyéről.

A Demokratikus Koalíció képviselője azt írta, kevés undorítóbb bűncselekmény van, ha van, mint a kiszolgáltatott, védekezésre képtelen gyermek nemi kapcsolatra, pornográfiára kényszerítése. A törvény, nagyon helyesen a gyerekekről készült pornográf felvételek, filmek birtoklását és terjesztését is üldözi és büntetni rendeli, hiszen a gyerekeket megnyomorító felvételeket azért készítik, mert vannak, akik megrendelik, forgalmazzák.

Vadai Ágnes azt is furcsállotta, hogy novemberben Kaleta ellen
vádat emeltek, de a közvélemény erről sem tudhatott meg semmit.
Ezért megkérdezte Polt Pétert:

  • Miért maradtak némák ebben az ügyben?
  • Ki adott utasítást arra, hogy ne tájékoztassák a közvéleményt Kaleta Gábor ügyében?

 

Polt Péter azt a megnyugtató választ adta, hogy a főügyészségek mindig az egyes ügyek egyedi sajátosságait, az eljárás eredményes lefolytatását szem előtt tartva döntenek arról, kiadnak-e közleményt. Mindezek mellett az egyes ügyekben érkező egyedi megkeresésekre – ahogyan a Kaleta-ügyben a sajtó megkereséseire is – az ügyészség a jogszabályi keretek között válaszol.

A legfőbb ügyész Vadai Ágnest arról is tájékoztatta, hogy a Kaleta-ügyben senki sem adott utasítást arra, hogy az ügyészség ne tájékoztassa a közvéleményt.

Tíz évre titkosították a Kaleta-ügyről szóló bizottsági ülés anyagát
Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke megdöbbentőnek és sajnálatosnak nevezte a botrány kirobbanását.

Kiemelt kép: Tordai Bence / Facebook

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.