Belföld

Megromlott egészségére hivatkozva nem vonult börtönbe Orbán vendéglátója

Bocskai Péter többszöri halasztási kérelme után Áder János köztársasági elnöktől remél kegyelmet.

Noha 2018 novemberében jogerősen két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. korábbi igazgatóját, Bocskai Péter azóta sem vonult börtönbe – tudta meg a 24.hu.

Bocskai a 2014-es választási kampányban lett ismert. Ő volt az a nyíregyházi háromgyerekes családapa, akinek otthonában „váratlanul” megjelent Orbán Viktor miniszterelnök, hogy elbeszélgessen vendéglátóival. Az a videóból nem derült ki, hogy nem egy átlagos családot látogatott meg a kormányfő, hanem a helyi jobboldali önkormányzat által kinevezett városi cégvezető otthonába toppant be. A felvétel ma is megtalálható Orbán Viktor Facebook-oldalán:

A videó akkor kapott újra nagy nyilvánosságot, amikor kiderült, hogy Bocskait és két társát meggyanúsították, majd vádat emeltek ellenük.

A vádirat szerint Bocskai Péter az önkormányzati tulajdonú cég vezetőjeként a földutak karbantartásáért, az útfelújítási és útstabilizálási munkákért is felelt. 2012 szeptemberében olyan vállalkozási szerződést kötött a harmadrendű vádlottal, amelyről a bíróság szerint tudta, hogy az abban foglalt munkákat az nem végzi el. Vádlott-társai a jogszerűség látszata érdekében a teljesítmény-igazolásokat aláírták, ezért a számlák ellenértékét kifizették.

Az ügylettel hárman összesen majdnem 33 millió forint kárt okoztak az önkormányzati cégnek.

Bár első fokon még négy év börtönbüntetést szabtak ki Bocskaira, valamint négy évre eltiltották a közügyektől, a Debreceni Ítélőtábla 2018 novemberében folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt végül két év börtönbüntetésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte őt jogerősen.

Bocskai azonban azóta sem vonult börtönbe. Elsőként a Momentum szabolcsi szervezetének elnöke, Babosi György utalt arra, hogy a férfi szabadlábon van. A politikus lapunknak azt mondta, többször látták a volt városi cégvezetőt Nyíregyházán a jogerős ítélet kihirdetése óta. Majd Hadházy Ákos független parlamenti képviselő próbálta megtudni a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától (BVOP), hogy Bocskai megkezdte-e büntetése letöltését, de nem kapott választ kérdésére.

A 24.hu ezután kereste meg a BVOP-t, amely tudatta: ilyen nevű fogvatartott nem szerepel a nyilvántartásukban, vagyis a több mint egy éve jogerősen elítélt férfi nem kezdte meg börtönbüntetését.

A Nyíregyházi Törvényszék kérdésünkre bővebb tájékoztatást adott. Közölték, hogy Bocskai Péter a jogerős ítélet után „megromlott egészségügyi állapotára” hivatkozva 2019. február 22-éig kapott halasztást, hogy bevonuljon a börtönbe. Ezt akarta meghosszabbítani az elítélt, ám kérelmét tavaly márciusban véglegesen elutasította a bíróság, majd a BVOP március 28-án elrendelte a férfi büntetésének végrehajtását. Ugyanezen a napon Bocskai ismét beadványt nyújtott be a bíróságra, ebben közölte, hogy

a megadott időpontban a büntetés végrehajtását nem tudja megkezdeni, mert egészségi állapota miatt kezelés alatt áll. Habár ez elvileg nem érintette a bevonulási kötelezettségét, Bocskai mégsem ment börtönbe. Később még egy halasztási kérelme volt, ám azt késés miatt el sem bírálta a bíróság. A volt cégvezető perújítással is próbálkozott, amit tavaly nyáron egymás után utasítottak el a bíróságok.

Ezután 2019 augusztusában Bocskai egészségi okokra hivatkozva kegyelmi kérelmet terjesztett elő, kérve a vele szemben jogerősen kiszabott börtönbüntetés elengedését, vagy végrehajtásának felfüggesztését, esetleg annak enyhítését szabadságelvonással nem járó büntetésre. Emellett kérte, hogy a köztársasági elnök mentesítse a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól.

A Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása szerint a kegyelmi kérelem elbírálása folyamatban van, ám arról nem rendelkeznek információval, hogy a kegyelmi eljárás alatt a büntetés végrehajtását felfüggesztették-e. De vélhetően nem, mivel a BVOP 2020. március 3-ával ismét elrendelte Bocskai büntetésének megkezdését, amire válaszul a férfi beadványában azt közölte, hogy orvosi kezelése miatt csak március 4-én tud bevonulni. Ez arra utal, hogy nem sikerült felfüggesztetnie a büntetés végrehajtását, és másfél év elteltével megkezdi annak letöltését.

Kerestük Bocskai Péter több korábbi védőjét is, ám nem sikerült megtudnunk, hogyan sikerült elhalasztani a férfi börtönbe vonulását. Jelenlegi ügyvédje, Fazekas Sándor azt közölte, nem kapott felhatalmazást arra, hogy nyilatkozzon, minden, amit tud, ügyvédi titoknak minősül.

Így továbbra is kérdéses, hogyan történhetett meg, hogy miközben a halasztási kérelme lejártával Bocskainak csaknem egy éve börtönbe kellett volna mennie – újabb halasztó hatályú döntésekről pedig a bíróság nem tud –, a Nyíregyházi Törvényszékre elfogatóparancs iránti kérelem nem érkezett.

Nem az első eset

Nem Bocskai az egyetlen olyan, a kormánypárthoz közeli figura, aki nem vonult börtönbe a jogerős bírósági ítélet ellenére. A 24.hu írta meg, hogy Veres Margit, Balmazújváros volt polgármestere annak ellenére van szabadlábon, hogy 2018 áprilisában öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság jogerősen. Veres szintén Áder János államfőtől vár kegyelmet, azonban úgy tudjuk, az ő esetében felfüggesztették a büntetés végrehajtását. Veres azóta is pezsgő társadalmi életet él, néhány hónappal azután, hogy elítélték, vezető fideszesek társaságában tűnt fel Csíkszentdomokoson, ahol a magyar Országgyűlés csapata a székelyföldi önkormányzati képviselőkkel játszott barátságos labdarúgó-mérkőzést. Tavaly decemberben pedig szintén fideszes politikusok társaságában a hajdúnánási városbálon mulatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik