Belföld

Bérfestésért 41 milliós kenőpénzt tett zsebre

Korrupció miatt emeltek vádat a szegedi férfi ellen.

A szegedi férfi 2009-től 2016. augusztusáig egy csongrádi cég műszaki és termelési igazgatójaként jutott jogtalan előnyhöz. Az ő feladata volt a beszerzés irányítása, ellenőrzése. Ő igazolta a beérkező áru minőségét, a számlák kifizethetőségét. Szerződésében kikötötték, hogy nem fogadhat el ajándékot, juttatást, előnyt, amely döntését befolyásolhatná.

Ehhez képest kiszámolta és levezette, hogy cégének a külső partnerrel végeztetett festés kedvezőbb, mintha azt saját munkában végeznék el. Kimutatásai alapján döntött a gazdasági társaság ügyvezetője a szerződésről.

A külső cég ügyvezetőjétől a vádlott heti két-három alkalommal Szegeden, a bérfestési munkák négyzetmétere után 100 forintot kapott.

A 2009-től kezdődő időszakban – csaknem hét év alatt – a férfi a több százezer négyzetméter bérfestési munka után mintegy 41 millió forint kenőpénzhez jutott. A Csongrád Megyei Főügyészség folytatólagosan, üzletszerűen, önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásával vádolja. A férfi bűnösségéről a Szegedi Törvényszék dönt.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik