Belföld

Kivonultak az ellenzékiek az ülésteremből, az Alkotmánybíróságig meg sem állnak

A „szájzártörvény” ellen tiltakoznak. Szerintük alaptörvény-ellenesek az elfogadott módosítások.

A napirend előtti felszólalások után a parlament néhány határozatot hozott, majd rátért a képviselői interpellációkra. Az eredeti napirend szerint kéttucatnyi ellenzéki képviselő is interpellálta volna valamelyik kormánytagot, ám a napirend előtti beszédek után a képviselők kivonultak az ülésteremből – írja a Mérce.

A házszabály értelmében Latorcai János levezető elnök ezért bejelentette: az interpellációs kérelmeket visszavontnak kell tekintenie, a tervezett kérdéseket már nem tehetik fel a képviselők. Így a fideszesek saját párttársaikat interpellálják.

Az ellenzéki képviselők közös sajtótájékoztatót tartottak a kivonulásuk után. Szabó Tímea (Párbeszéd) elmondta, hogy az ellenzék által szájzártörvénynek nevezett, új parlamenti szabályok ellen tiltakoznak, amelyek például az eddiginél is szigorúbb büntetéseket tesznek lehetővé.

Hiába lépett életbe ez a törvény, nem fogunk meghátrálni

– mondta a képviselő, aki szerint mindent megtesznek, hogy „méltók legyenek a Fidesszel szemben az emberek szavazataira”.

Az ellenzékiek az Alkotmánybírósághoz fordulnak, azt akarják elérni, hogy semmisítsék meg az országgyűlési törvény és a házszabály most elfogadott módosításait, ugyanis azok szerintük ellentétesek az Alaptörvénnyel.

Kunhalmi Ágnes (MSZP) is úgy vélekedett, hogy az ellenzék csak „megtűrt” szerephez jut a Fidesz rendszerében. Ő is arról beszélt, hogy a törvénymódosítások ellehetetlenítik az ellenzéki munkát.

A sajtótájékoztatón a jobbikos Lukács László György, a DK-s Arató Gergely, az LMP-s Csárdi Antal, és Bősz Anett (Liberálisok) is hasonló alapon bírálták a módosításokat, mint a korábban megszólalók.

Az új szabályok egyéb szankciók mellett lehetővé teszik,  hogy a házelnök

  • akár hat hónapnyi illetményt elvonjon az erőszakoskodó képviselőtől;
  • ezt a szankciót 12 hónapra is felemelheti, ha a renitens képviselő nem hajlandó elhagyni az üléstermet;
  • 60 napra kitilthatja azt a képviselőt, aki szerinte akadályozza a munkát, ilyenkor egy általa kijelölt másik képviselő szavazhat helyette.

Hadházy Ákost, aki egy újabb táblás akcióval készült a tavaszi ülésszakra, rögtön ki is tiltotta a teremből Kövér László.

A sajtótájékoztató után néhány ellenzéki képviselő visszament az azonnali kérdésekre.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik