Belföld

A nép ítélete vár a mesevilágban élő Bástya elvtársra – így reagált az ellenzék Orbán évértékelőjére

Gyurcsánytól egészen Jakabig, az LMP-től az MSZP-ig mindenhol megvoltak a vélemények a miniszterelnök beszédéről.

Vasárnap délután immár huszonkettedszer értékelt évet Orbán Viktor miniszterelnök. Egy gyorselemzésben ki is emeltük a legszembetűnőbb dolgokat a beszédből, de az ellenzék sem volt rest, és ők is közleményekben reagáltak a miniszterelnökre.

Orbán bezöldült, és még Horn Gyulának is köszönetet mondott
A kormány a korábban lesajnált klímaváltozás elleni harc élére állna, Orbán évértékelőjében faültetést, elektromos buszokat ígért. Az európai gazdaság kilátásai miatt óvatosságra intett, kormányzását viszont az utóbbi száz év tíz legsikeresebb esztendejének tartja.

Gyurcsány: A nép mondja ki a végső ítéletet

Soha a demokratikus Magyarország történetében nem volt olyan megosztott az ország, mint most. Soha nem fordult egymással szembe magyar a magyarral annyira, mint az elmúlt 10 évben

– írta a DK elnöke, aki kutyájával együtt ágyból követte Orbánt.

Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország az elmúlt 10 évben a lemaradók, a vesztesek közé került., mert „semmit nem ér az összeszerelő üzemként létező Magyarország gazdasági növekedése, ha közben a közjó helyett a szűk politikai-gazdasági elitcsoportok érdekét szolgálja a kormány”.

A DK-elnök bírálta az oktatás és az egészségügy helyzetét, és megemlítette, hogy „a kormányzati propaganda fénypontjában álló családvédelmi akciótervek ellenére békeidőben még soha nem született olyan kevés gyermek, mint a tavalyi esztendőben”.

Mindezért állunk élesen szemben Orbán egész rendszerével. Az évet ugyan Orbán értékelte, de a végső ítéletet a nép fogja kimondani felette. Az pedig lesújtó lesz

– zárta sorait Gyurcsány.

Tóth Bertalan: Orbán egy egyszemélyes fake news-gyár

Az MSZP elnökének ez jutott eszébe a miniszterelnököt hallgatva. Szerinte Orbán egy párhuzamos valóságot épített fel, aminek nem sok köze van ahhoz a valósághoz, amiben az emberek élik a mindennapjaikat.

Tóth Bertalan: Orbán egy két lábon járó fake news gyár

Dr. Tóth Bertalan: Orbán egy egyszemélyes fakenews-gyár: mai évértékelőjében mindenről beszélt, csak az emberek mindennapjairól, problémáiról nem.Párhuzamos világot épített fel magának, melyben képzelt sikereiről beszélve csak öntömjénezés kapott helyet, a mindennapi emberek életéről pedig szinte semmit nem mondott.Sem arról, hogy a gazdaságpolitikájukkal kifosztják a nyugdíjasokat és a munkavállalókat, sem arról, hogy ma már 340 forintba kerül egy euró, és közel öt százalékos volt a 12 havi infláció. Arról sem beszélt, hogy az élelmiszerárak drasztikusan megemelkedtek, miközben a nyugdíjemelés mértéke csak 2,8% volt.De nem beszélt az oktatás és az egészségügy tragikus helyzetéről sem.Beszélt viszont a magyar autóipari teljesítményekről – csak arról nem, hogy ez nem adódik semmi másból, mint a magyar dolgozó emberek kizsákmányolásából. A magyar dolgozókat igenis tisztelet illeti, de a tiszteleten kívül megfelelő bér is! Összegezve: amiről beszélt, az egy alternatív világ; egy olyan világ, amely ma Magyarországon nem létezik!De miről beszélt még?Gyűlöletkeltésről, amelyről most még konzultációt is fognak indítani. Az a kormányfő beszél a bűnözők védelméről, aki a Legfőbb Ügyészen keresztül saját maga védelmezi a bűnelkövetőket! Az a kormányfő beszél munka nélkül szerzett jövedelemről, akinek a környezetében csak olyanokat találunk, akik munka nélkül hatalmas jövedelmeket szereztek!Gyűlöletkeltés helyett mi az együttműködésben hiszünk, és a mindennapi emberek problémáinak kezelésében. Ezért együttműködünk a mindennapjainkban, magyar ember a magyar emberrel, és együttműködünk mi, ellenzéki pártok, hogy az október 13-iki önkormányzati választás után 2022-ben is egy új Magyarországra ébredjünk. Olyan országra, amely a mindennapi emberek életét segíti, és közösen megfogalmazott, valóban a magyar embereket érdekét szolgáló célok mentén fog működni.

Közzétette: MSZP – 2020. február 16., vasárnap

Szabó Tímeának a Tanú jutott az eszébe

Orbán Viktor megfáradt Bástya elvtársat játszott évértékelőjén

– kezdte a Párbeszéd társelnöke reakcióját.

Szabó szerint nincsenek eredményei az Orbán-kormány elmúlt tíz évének: „az irredenta, migránsozós, kommunistázós, sorosozós, unió-, bíróikar- és cigányságellenes retorika mögött üresség, szégyen és kudarc bújik meg”.

Tragikus helyzetben van az egészségügy, az oktatás romokban, lakhatási válság van, tovább csökkent a gyerekszületések száma, és kormány klímatervével is probléma van: az, hogy az nem klímaterv – sorolta a problémáit Szabó Tímea.

Szerinte „Orbán Viktor megoldások helyett ismét milliárdokba kerülő nemzeti konzultációval tereli el a figyelmet a lényegről, és hajszolja a magyar embereket egy újabb gyűlöletháborúba”.

LMP: Kamu klímázás

Az LMP társelnökei arról beszéltek, hogy kizárólag akkor tudnak hinni a kormánynak a környezet- és természetvédelem területén, ha azonnali érdemi változtatásokat hajt végre. Schmuck Erzsébet szerint a kabinetnek elsőként létre kellene hoznia egy klíma- és fenntarthatósági minisztériumot, továbbá a költségvetésben is forrásokat kellene elkülönítenie az ágazatnak.

Kendernay János, az LMP másik társelnöke úgy fogalmazott, Orbán Viktor „mesevilágban él”, mivel nem látja, hogy az elmúlt évek gazdasági növekedését egyrészt az uniós támogatások, másrészt a külföldön munkát vállaló magyarok hazautalásai alapozták meg.

Jakab Péter: Zöldpolitika=zöldhasúak

A világ bajait szívesen megoldaná, most már akár a klímaválságot is, főleg, ha Mészáros Lőrinc költheti el a rá szánt pénz

– reagált a Jobbik elnöke. „A zöldpolitikából ugyanis leginkább a zöldhasú érdekelheti az ország első emberét” – tette hozzá.

Jakab szerint a miniszterelnöktől nem tudta meg senki, hogyan készül az ország a gazdasági válságra. Azt tanácsolta, hogy ne lopjanak tovább a kormánypártiak, és ne újabb nemzeti konzultációra költsék a pénzt.

Fekete-Győr: Alufóliasisakos Orbán

A Momentum-elnök arról posztolt, hogy „Orbán Viktor megöregedett. Tőle most már kormányzása – remélhetőleg mielőbbi – végéig csak ugyanezt várhatjuk: alufóliasisakos összeesküvés-elméleteket Soros Györgyről, némi önfényezést, illetve kommunistázást”.

Orbán Viktor megöregedett. Tőle most már kormányzása – remélhetőleg mielőbbi – végéig csak ugyanezt várhatjuk:…

Közzétette: Fekete-Győr András – 2020. február 16., vasárnap

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik