Belföld

Romák zaklatásáért ítélték el a leköszönő Jobbik-elnök két fiát

A Betyársereg tagjai fotózták és szidalmazták egy roma család tagjait, akik fát loptak és rabszolgaként tartották munkásaikat.

Zaklatás miatt több száz ezer forintos pénzbüntetésre ítélte szerdán a Betyársereg öt tagját az Egri Járásbíróság, a közösség tagja elleni erőszak és a csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntette alól viszont bizonyítottság hiányában felmentette őket – írtuk meg mi is az MTI nyomán. A Magyar Nemzet arra hívja fel a figyelmet, hogy a két legnagyobb összegű (800, illetve 600 ezer forintos) büntetést a Jobbik elnöki posztját január végéig betöltő Sneider Tamás két fia kapta.

Az ítéletek nem jogerősek, ugyanis az ügyész, valamint a vádlottak és a védők is fellebbezést nyújtottak be.

A vádirat szerint egy a Heves megyei Szúcs köz­ségben élő roma család tagjai fát loptak és rabszolgaként tartották a munkásaikat egy internetes portál írása szerint. Az elsőrendű vádlott, K. G. 2015 februárjában kibérelt a család házának közelében egy ingatlant, ahol a vádlottak – így Sneider fiai – rendszeresen összejöttek. A Betyársereg jelképeit ábrázoló ruházatot viselő vádlottak júniusáig Szúcson voltak, és személyautókból a család házát és a család tagjait is többször a beleegyezésük nélkül fotózták, videózták, valamint szidalmazták, fenyegették őket, és arra is felszólították, hogy költözzenek el a településről. A vádlottak cselekményei a családban olyan mértékű félelmet keltettek, hogy 2016 februárjában gyermekeikkel együtt elköltöztek a településről.

Kiemelt képünkön Sneider Tamás. Fotó: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik