Belföld

A Fidesz összekeverte a hazát a párttal, menjenek a pokolba – Gyurcsány évértékelőt tartott

Akik a nemzet szavával kelnek és fekszenek, azok saját magukról beszélnek, nem pedig a hazáról, a nemzetről

– mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki egy héttel Orbán Viktor kormányfő előtt tartotta évértékelőjét. Gyurcsány azzal kezdte, hogy Magyarország második legnagyobb pártja a DK, innen nézve elégedett is lehetne, fantasztikus évet zártak, de ő mégsem ünnepel.

Mert pártomnál jobban érdekel a hazám. Mert ha a hazára nézek, akkor megrázó, szétesett képet látok. A haza az elmúlt években tönkrement.

A 2010 óta kormányzó Fidesz-KDNP koalícióra utalva kijelentette: „ők nemzetről beszélnek, de valójában gyilkolják a nemzetet. A magyar kormány értelmezésében mi mindnyájan bevándorlók lettünk. Mert nem olyanok vagyunk, mint ők, nem úgy gondolkodunk, mint ők. Az ő szemükben idegenszívűek vagyunk, komenisták, patkányok, brüsszelisták.”

Később visszatért ehhez a gondolathoz: „A Fidesz összekeverte a hazát a párttal. A haza szolgálata nem azonos a párt szolgálatával.”

A kormányzó pártokra utalva úgy fogalmazott:

Menjenek ezek a pokolba!

„Ennek a dúlásnak, aminek az elszenvedői vagyunk és szemtanúi, annak semmi értelme nincs. Nem lett jobb az ország.” Hosszan sorolta a DK elnöke, hogy mi minden mutatja, hogy szerinte nem lett jobb hely Magyarország ez idő alatt.

  • Nagyon sokan minimálbéren vannak, nem tudnak kitörni a szegénységből.
  • Az adóztatás és járulékfizetés után, a szociálpolitika révén nem csökkennek a különbségek az emberek között, hanem nőnek. A szegény embereket tapossa meg ez a kormány, mutatott rá.
  • A megelőzhető és elkerülhető halálesetek száma az EU-ban nálunk a legmagasabb. Hullik a magyar, mint a nyári melegben a légy. Ez Orbán Viktor kormánya. Ez nem rendbe teszi a hazát, hanem tönkre teszi.
  • Soha ilyen kevés gyerek nem született, mint most. Mindaz, amit csinál a kormány családpolitikával, az semmit nem ér. Ahova többlettámogatás érkezik, nem születik meg a második és harmadik gyerek.
  • Amit a magyar iskolarendszer előállít, annak az a vége, hogy a mi gyerekeink és unokáink egyre kevésbé lesznek versenyképesek a régióbeli gyerekekkel szemben, az iskolarendszer nem segíti őket, hogy jobban éljenek majd. Az iskolák nagy részében hiányoznak tanárok informatikából, természettudományból. Nem megbecsülést kapnak a tanárok és orvosok, hanem ösztökélést, hogy hagyják abba a szakmájukat. A gyerekek jelentős része pedig utálni fogja az iskolát.

Menjen a kormányfő a csudába!

Vagy együtt győz az ellenzék, vagy sehogy

Az ellenzéki pártok összefogására is kitért Gyurcsány.

Aki szembe áll Orbán kormányával, ez a sokaság már nem kisebbség, hanem reményeim szerint már a többség. Vagy együtt győzünk, vagy sehogy. Értem én, hogy sok irányból jöttünk, meg más az ízlésünk. De nem egymást kell szeretni, hanem a hazát. Ha ezt megértjük, akkor könnyebb a dolgunk.

„Lehet ekézni a szocialista pártot, de azt gondolom, hogy ma az ellenzéki palettán ők azok, akik a legnagyobb erőfeszítést teszik azért, hogy a nélkülözésben élők hangját hallhatjuk. Az éhségmenetet ők csinálták pár éve. Tudnék én vitatkozni a Jobbikkal, amilyen a múltjuk, azt borzasztónak gondolom, de 2020 februárjára inkább őszintén szembenéztek a múltjukkal, és keresik, hogyan lehet egy konzervatív pártot csinálni az autoriter Fidesszel szemben. Ezt értékelem. A Momentum: fiatalok, dinamikusak, pimaszok. Van egy hatalmas történelmi érdemük: tinik százezreit hozták be a politikába. Ezért ha időnként karcosak, az nem baj. LMP: feljelentettek pár éve, ott voltam a börtön kapujába. Na és? Most zöld alternatívát akarnak adni Magyarországnak. Örülök, hogy a Párbeszéd adott főpolgármestert Budapestnek.”

Nincs az autoriter, európaellenes világ és a polgári, európai erő között félúton semmi. Nincs. Nincs alku a mostani kormánnyal.

Az ország is sokszínű, változatos. Az ellenzék is. Nem kell mást mondani erről – üzente párttársainak.

Budapest, 2020. február 9. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke megérkezik 16. évértékelõ beszédének megtartására Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én. MTI/Kovács Tamás

Vagy együtt fogunk kormányozni, vagy sehogy. Nem kell ezt elhazudni a választók előtt. Akik nem bírják egymás szagát kampányban, hogyan fogják bírni kormányon?

Az övéinek világossá tette, amikor azt fejtegette, hogy idejének nagy részét most arra fordítja, hogy a majdani koalíciós kormányzát lehetőségének feltételeit megteremtse.

Iszonyatos időszak vár ránk. 2006 kutya füle ahhoz képest, hogy egy kisebbségbe szorult világ el fog követni velünk szemben. Ami küzdelem várni fog ránk, abból keveset láttatok. Rohamozással fogunk szembe nézni. Egyesével fognak hajszát indítani. Ha nem tanulja meg az ellenzék, hogy nekünk vigyázni kell egymásra, mert mi együtt tudjuk a hazát megvédeni, és nem adjuk el egymást, csak azért, mert ők rohamoznak, akkor kérészéletű lesz a koalíciós kormányzás. Azt látom, hogy ezt egyre többen értik.

Kiemelt kép: Budapest, 2020. február 9. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke 16. évértékelő beszédét tartja Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én. MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik