Belföld

Vádat emeltek egy volt ügyész és egykori pénzügyőrök ellen korrupció miatt

Bűnszervezetben, az előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség 14 ember – köztük egy volt ügyész és három egykori pénzügyőr – ellen a Debreceni Törvényszékre.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a bűnüldöző szervek látókörébe került, illetve büntetőeljárás alá vont emberek tízmilliós nagyságrendű összegeket fizettek egy csoportnak, amelynek tagja volt három, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) regionális bűnügyi igazgatóságának – részben vezető beosztású – hivatásos állományú tagja, egy járási ügyészségi ügyész és egy ügyvéd.

A pénzért cserébe a csoport tagjai úgynevezetett hatósági “védelmet” ígértek és bűnügyi információkat adtak ki az arra jogosulatlanoknak azért, hogy mentesítsék őket a büntetőeljárástól vagy cselekményüket enyhébben bírálják el. A korábban letartóztatásban lévő ügyész és pénzügyőr az eljárás során nem tettek vallomást, hivatásos jogviszonyuk megszűnt, jelenleg valamennyien szabadlábon védekeznek

Az ügy további vádlottjai a bűnügyi információkat megvásárló emberek és két, befolyással üzérkedő ügyvéd. A vesztegetést elkövető volt hivatásos állományú vádlottak terhére rótt legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa – a bűnszervezetre és a halmazati büntetési szabályokra is figyelemmel – huszonnégy év. Az ügyészség korábbi közleményében azt írta: a pénzügyőröket és a helyi ügyészségi ügyészt 2017. június 27-én vették őrizetbe, akkor panaszt nyújtottak be a gyanúsításuk ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik