Belföld

Börtönben marad a párját és anyósát évek óta rendszeresen verő szegedi férfi

Fotó: Neményi Márton / 24.hu
Fotó: Neményi Márton / 24.hu

Továbbra is börtönben marad az a szegedi férfi, aki rettegésben tartotta és rendszeresen verte az élettársát és az anyósát. A Szegedi Ítélőtábla ugyanis helybenhagyta az élettársára késsel támadó férfi letartóztatásának fenntartásáról hozott törvényszéki határozatot

A vádirati tényállás szerint az italozó életmódot folytató terhelt évek óta rendszeresen bántalmazta az élettársát és annak édesanyját. Így volt ez azon a 2018 novemberi napon is, amikor a férfi földre rántotta az élettársát és a nála lévő késsel megfenyegette, hogy megöli.

Miután a lakásban tartózkodó ismerősük kicsavarta a kést a kezéből, a férfi újabb késeket vett magához és még két alkalommal rátámadt az élettársára, de azt az ismerősük mindkét esetben megakadályozta. A férfit a történtek miatt elrendelt távoltartás sem tartotta vissza attól, hogy néhány héttel később újra megjelenjen a sértettek lakásán, ahol veszekedést követően az élettársa édesanyját úgy megverte, hogy az életveszélyes sérüléssel járó koponyatörést, illetve kulcscsonttörést szenvedett.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a letartóztatás fenntartását indokoltnak találta, ezért az elsőfokú végzés helybenhagyását indítványozta a tábla fellebbezése alapján eljáró Szegedi Ítélőtábla felé.

A Szegedi Ítélőtábla szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt fenntartotta a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt is bűnöző férfi letartóztatását.

Fotó: Neményi Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik