Belföld

Schmidt Mária nagyon kiakadt, nyílt levelet írt Káslernek 

A Terror Háza Múzeum főigazgatója tűrhetetlennek tartja, hogy életműdíjat adnának Szabó István rendezőnek.

Schmidt Mária Facebook-oldalán tette közzé nyílt levelét, amit Kásler Miklós miniszternek, Fekete Péter államtitkárnak, Káel Csaba kormánybiztosnak és L. Simon László fideszes képviselőnek írt. Megdöbbentette ugyanis, hogy sajtóhírek szerint életműdíjjal tervezik jutalmazni Szabó Istvánt

A Terror Háza Múzeum főigazgatója ezt felháborítónak tartja, mivel a filmes a

Kádár-rendszer besúgója volt,

s bár az Oscar-díjas rendező azt mondta, jelentéseivel senkinek sem ártott, éppen mások megmentésért tette, amit tett, de Schmidt Mária ezt a magyarázatot nem fogadja el.

Szerinte 30 évvel a rendszerváltozás és több mint hatvan évvel ’56 után nem a bűnösöket kellene ünnepelni, kitüntetni, hanem a hősöket és az áldozatokat. Arra kérte nyílt levele címzettjeit, nyugtassák meg,

a harmadik Orbán-kormány értékrendjébe nem fér bele a kommunista ügynökök magasztalása, tetteik súlyának elbagatellizálása, és mentegetése.

A főigazgató nem ért egyet azzal, hogy 2020-ban egy leleplezett kommunista besúgó példakép legyen, hiszen a díj egy egész életutat ismerne el, ami megsérti mindazokat, akik a diktatúra alatt is megőrizték tisztességüket, „nem szegődtek a hóhérok szolgálatába”.

Kiemelt kép: Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész felavatott síremlékénél.  MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik