Belföld

Több közpénzt vert el a KDNP-frakció tanácsadásra és kommunikációra, mint a Fidesz

A jelenlegi parlamenti ciklus kezdete óta, vagyis valamivel több mint másfél év alatt 244 millió forintot költött a KDNP frakciója az Országgyűlés Hivatalától kapott működési keretből tanácsadásra, kommunikációra, rendezvényekre és a párt saját megjelenítésére – írja a hvg.hu a képviselőcsoportok Országgyűlés Hivatalától kikért szerződései alapján.

A cikk így folytatódik:

A visszafogottnak nem mondható kiadásokkal a kisebbik kormánypárt ötvenmillió forinttal túltett a nagyobbikon, a Fideszen is – ami nem kis teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy utóbbinak 116 képviselője van, a magát a választáson önállóan meg nem mérető kereszténydemokratáknak pedig durván hetedannyi, csak 17.

A hvg.hu részletesen végigveszi, mi mindenre ment el ez a pénzösszeg. Például a szerződések listájában szerepel a jövő héten tartandó balatonfüredi kihelyezett frakcióülés költsége is, „a 4 csillagos Flamingó wellnesshotelben már 169 ezer forintba kerül majd képviselőnként a 3 nap/2 éjszakás csomag.”

Az is kiderül az írásból, hogy a frakcióülések – a többi képviselőcsoportnál nem látott módon – mindezeken túl is további költséggel jártak a KDNP-ben. Ugyanis kihelyezett frakcióülések és külső frakciórendezvények előkészítése és szervezése címen 2018. május 11. és 31. között 1,27 millió forintot fizettek egy bizonyos GML Productions nevű cégnek. Hogy pontosan mit csinált a cég három nappal a parlament alakuló ülése, és egy héttel az ezt előkészítő kihelyezett frakcióülés után, az sajnos nem derül ki a papírokból.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik