Belföld

Nem utazhat ingyen a Volánbuszokon a rendőrök többsége

Megszüntetik a rendőrök többségének bérlettámogatását – írja a Népszava. A napilap szerint a megyei rendőr főkapitányságok munkatársait a napokban arról tájékoztatták, hogy februártól bérletet kell venniük a Volánbusz járataira, mert a szervezet nem tudott megállapodni a busztársasággal a korábbi szerződések megújításáról.

A korábbi rendszer szerint a rendőrség „átalánydíjat” fizetett a dolgozói távolsági bérletekért, aminek fejében az alkalmazottaknak csak a szolgálati igazolványt kellett felmutatniuk a felszálláskor, ez azonban a hét régiós közlekedési cég tavaly októberi összevonása után megváltozott. Mostantól viszont az akár havi 30-40 ezer forintos költségnek a 86 százalékát fogják megtéríteni. Megszűnt a budapesti civil rendőrségi hivatalnokok bérlettámogatása is, nekik pont a fővárosi felnőtt havi bérlet árával csökkent a bérük.

A Népszava cikkében kitér arra, hogy a bérlettámogatás megszüntetése azért érinti különösen érzékenyen az állományt, mert az ígéretek alapján sokkal nagyobb béremelésre számítottak. Az egyenruhás állománynak alapbéremelés helyett csak 10 százalékos kiegészítő juttatást adott a kormány, és lehet, hogy jövőre meg sem kapják.

Ráadásul az érdekvédők szerint nem lesz megtartó ereje az év végén a kizárólag az egyenruhásoknak adott egyszeri bruttó 500 ezer forintos jutalomnak, mert a rendőrök látják, hogy egyre több körülöttük az üres álláshely, és abban az ígéretben sem hisznek, hogy három év múlva hathavi bért kapnak egyszerre. A Népszava cikkében hivatkozik a Zsaruellátó nevű Facebook-oldalra, ahol egy őrmester azt írta, hogy a 181 ezer forintos alapbére és a 38 500 forintos hivatásos pótlék után járó kiegészítő juttatás 22 ezer forint lesz bruttóban, így 160 ezer forintot kap majd kézhez.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után a Volánbusz a következő tájékoztatás adta: „A Volánbusz a 2019. október 1-jei integrációval egy időben kezdeményezte az Országos Rendőr-főkapitányságnál a korábbi, megyei szintű megállapodások egységesítését, annak érdekében, hogy az érintettek egyenlő feltételek mellett vehessék igénybe a szolgáltatást. A közlekedési társaság emellett az átmeneti időszakra az eredeti feltételekkel meghosszabbította a megállapodásokat azokkal a megyei rendőr-főkapitányságokkal, amelyek kifejezték ebbéli szándékukat.”

Kiemelt kép: MTI/Donka Ferenc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik