Belföld

Valódi szakszervezetet grundolna a Magyar Orvosi Kamara

A Magyar Orvosi Kamara jogilag nem vehet részt a politikai erőkkel és ágazati képviselőkkel folytatott egészségügyi bértárgyalásokon, ezért újra beindítják a régóta létező, ám eddig „nem sok fényt kapó” Magyar Orvosok Szakszervezetét – jelentette be a kamara saját honlapján.

Arra kérünk Titeket, lépjetek be egy jelképes összegű tagdíjért cserébe (havi 300 Ft) a MOSZ-ba. Becsléseink szerint nagyjából 10000 orvos belépése esetén elérhetjük az úgynevezett ágazati reprezentativitást, és ezáltal jogszerű és mellőzhetetlen tárgyalófelekké válhatunk az orvosi bértárgyalásokon

-írja honlapján a MOK.

Ha nem teljesülnek az orvosok kérései, akkor összeomlik a rendszer
Régóta többet dolgoznak a magyar orvosok, mint amennyit a rabszolgatörvény enged, mondja a béremelést sürgető orvoskamara alelnöke.

Mint azt a bejegyzésben megemlítik, a tárgyalásokon való részvételre csak az ágazat úgynevezett reprezentatív szakszervezetének van lehetősége, ami jelenleg a Cser Ágnes által vezetett  Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ)- de ennek munkájával, és a Cser által képviselt szakmai irányvonallal nincs megelégedve a MOK.

Kiemelt kép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.