Belföld

Harapásnyomai buktatták le a somoskőújfalui nénit megerőszakoló gyilkost

Több harapásnyomot is találtak annak a somoskőújfalui 72 éves néninek a mellén, akit megerőszakoltak majd megöltek 2017 áprilisában. Sz. Sándort életfogytig tartó fegyházra ítélték pár héttel ezelőtt azzal, hogy harminc év után bocsátható szabadon leghamarabb feltételesen. Abban, hogy minden kétséget kizáróan sikerült rábizonyítani a gyilkosságot belejátszik az igazságügyi szakértők alapos munkája is.

Az elsődleges vizsgálat természetes halált állapított meg, és a megtalálás előtti napokra valószínűsítette. Újabb két nap múlva, a boncolás megkezdése előtt merült fel a kórboncnok részéről a gyanú, hogy bizonyos elváltozások alapján nem tudja kizárni az idegenkezűséget. Miután bizonyosságot nyert, hogy az áldozat külső behatások, erőszakos traumák következtében veszítette életét, a gyanúsított felkutatása mellett – szakértők bevonásával – vizsgálni kezdtük a helyszínt és az áldozat holttestét is

– magyarázta a Zsaru magazinnak, Bárnai Balázs őrnagy.

Később bizonyítást nyert, hogy a férfi húsvéthétfőn ittasan több idős nőt is vegzált alpári ajánlattételeivel a településen. A későbbi áldozathoz fizikálisan is közel férkőzött, brutálisan megverte, megerőszakolta, majd a sorsára hagyta. Az idős asszony mellkasi és gégesérülése miatt veszítette életét.

Az áldozat átvizsgálásakor harapásnyomokat találtak a mellén. Munkámnak kettős szerepe volt: az egyértelmű bizonyítás mellett – mely közrejátszott abban, hogy a gyanúsított beismerő vallomást tett – a vád minősítésénél is figyelembe vették az általam megfigyelteket, leírtakat. Az ítélet meghozatala előtt a bírónő megkérdezte: milyen mértékű fájdalmat érezhetett az áldozat? Tekintettel arra, hogy ez a testtájék egy idegvégződésekkel sűrűn átszőtt, érzékeny terület, nem tudtam mást mondani, mint azt, hogy ha eszméleténél volt, minden valószínűség szerint rendkívüli kínokat élt át

– emlékezett vissza Ajang Armin Farid igazságügyi fogorvos szakértő. –

Ez a körülmény alapozta meg végül, hogy az emberölés „különös kegyetlenséggel elkövetett” minősítést kapott. De a vizsgálat alkalmas volt továbbá arra is, hogy kétséget kizáróan bizonyítást nyerjen, hogy Sz. Sándor követte el a bestiális gyilkosságot. A harapásnyomok ugyanis, az okozó fogazatából adódóan, olyan egyediek, hogy alkalmasak egy felmerülő gyanú tisztázására vagy igazolására. A megharapott terület visszaadja az állkapocs fizikális méretét, a foghézagok, -torlódások, a fogmagasság egyéni mintázatát. Úgynevezett „zárt gyanúsítotti kör” megléte esetén tudják használni ezt az eljárást, ami azt jelenti, hogy nyomozási módszerek útján látókörbe került személyek harapásnyomát vetik össze a talált nyommal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik