Belföld

Beismerő vallomást tett a barátját bakanccsal halálra rugdosó férfi

Halálra verte barátját egy férfi néhány nappal ezelőtt Gerendáson. A rendőrséget a békéscsabai kórházból értesítették arról, hogy életét vesztette egy férfi, akit a mentők súlyos állapotban szállítottak be az intézménybe. Az elhunytnak olyan sérülései voltak, amelyek közlekedési balesetre utaltak.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság azonnal megkezdte a történtek körülményeinek tisztázását. A széleskörű adatgyűjtés, tanúkihallgatások, szakértői vizsgálatok eredményeképpen a rendőrök megállapították, hogy a férfi nem közlekedési baleset áldozata lett, hanem bántalmazhatták. Amikor rátaláltak, egy ház előtt feküdt, onnan vitték kórházba a mentők. A házban lakó férfi először azt állította, egyik szomszédja szólt neki, hogy barátja a háza előtt, a földön fekszik. Ő kiment és miután látta, hogy nem lélegzik, megpróbálta újraéleszteni.

A nyomozás adatai arra utaltak, hogy a férfinak köze lehet a tragédiához, ráadásul a később tett tanúvallomásaiban egymásnak ellentmondó dolgokat is mondott. A férfi a folytatólagos kihallgatása során beismerte, hogy bántalmazta a barátját. Együtt italoztak, majd haza akarta küldeni a vendégét, kikísérte az utcára és magára hagyta. Amikor a szomszédja szólt neki, hogy nem ment el onnan, újra kiment hozzá. Munkavédelmi bakanccsal a lábán belerúgott, hogy felkeljen és elmenjen a háza elől. Ezt követően dulakodni kezdtek, eközben többször megrúgta és ököllel ütötte még akkor is, amikor már a földön feküdt.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az 53 éves gerendási K. Róbertet halált okozó testi sértés elkövetésével gyanúsítja. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait továbbította a Békés Megyei Főügyészségre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik