Belföld

Az ügyészség Bróker Marcsi bűnügyi felügyeletének meghosszabbítását kéri

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a Kun-Mediátor ügy vádlottjával szemben elrendelt bűnügyi felügyelet további fenntartását indítványozta – közölte az ügyészség hétfőn.

Emlékeztetnek, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség az ügyben 2017. június 2-án, többek között, különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat. A vád szerint a Bróker Marcsiként elhíresült D. Sándorné cselekményeivel több mint 760 személyt károsított meg. Volt olyan sértett, aki több mint egymilliárd forinttal károsodott, de sokan voltak olyanok is, akik több tíz millió forintot veszítettek a vádlottal kötött „üzleti befektetés” miatt.

A terhelt a gyanúsítotti kihallgatása előtt külföldre távozott és közel másfél évig elrejtőzött azért, hogy kivonja magát a büntetőeljárás alól. Kézre kerítésében a belize-i hatóságok működtek közre.

A vád szerinti cselekményei jelentős tárgyi súlyúak, elítélése esetén hosszú tartamú büntetéssel kell a terheltnek számolnia. A vádlott 2016. év december 16-tól letartóztatásban volt. Mivel annak tartama elérte a törvényi maximumot, az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2019. december 10-én a letartóztatást megszüntette és a terhelt bűnügyi felügyeletét rendelte el, a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazása mellett.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a vádlott eljárási cselekményen történő jelenlétének biztosítása, a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölése érdekében a vádlott bűnügyi felügyeletének változatlan magatartási szabályok mellett történő további fenntartását indítványozta. A bűnügyi felügyelet felülvizsgálatáról a Szegedi Ítélőtábla fog dönteni.

Kiemelt kép: MTI/Mészáros János 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik