Belföld

Intim fotóival, karrierje tönkretételével zsaroltak egy mosonmagyaróvári nőt

Egy mosonmagyaróvári nő tett feljelentést a helyi kapitányságon, mivel elmondása szerint egy férfi több millió forintot csalt ki tőle azzal, hogy a róla készült és több internetes portálra kikerült intim fotóit eltüntesse.

A feljelentő a rendőrségen elmondta, hogy egy korábbi ismerősének valóban küldött magáról intim fotókat, amiket a csaló azért, hogy a fenti történetet alátámassza, megküldött neki. A nő elhitte a férfinak, hogy a képei szerepelnek az interneten, ezért több alkalommal is fizetett azok törléséért.

Később a csaló, a feljelentő korábbi ismerőse feleségének adta ki magát mondván, ő is megtalálta a férjének korábban elküldött intim fotókat, és azzal fenyegetőzött emailban, amennyiben a nő nem fizet azokért, akkor a képek felhasználásával tönkreteszi a karrierjét. A nő a fenyegetés hatására ismét fizetett.

A rendőrök egy 35 éves győri férfit hallgattak ki gyanúsítottként. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta, hogy miután megszerezte a nő képeit, azokkal csalta ki tőle a pénzt. Elismerte azt is, hogy egy kitalált néven szintén ő jelentkezett be a nő korábbi ismerőse feleségeként, ezért az ilyen módon kicsalt pénz is az ő zsebébe vándorolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik