Belföld

Trükköznek a falusi csokkal: balatoni nyaralókra költik az állami támogatást

Nem feltétlenül a kormány szándéka szerint történik a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) felhasználási –

kezdi péntek reggeli cikkét a Népszava.

A napilap ugyanis az ingatlan.com adataira hivatkozva ugyanis azt írja, hogy „távolról sem a kis, elnéptelenedő falvakban használná fel a többség a legfeljebb tízmilliós állami támogatást, aminek felét lehet vásárlásra, felét pedig felújításra költeni. A reménybeli csokosok ugyanis érdekes módon a Balaton-parti településeken kínált lakások, lakóházak iránt érdeklődnek a leginkább: a toplista élén Fonyód, Balatonkenese, és Badacsonytomaj áll.”

Ebből pedig az következik, hogy sokan valójában nyaralóként szolgáló lakóház megvásárlására vagy befektetési célra használnák fel az állami támogatást. Mindezt a Népszavának megerősítették a balatoni ingatlanforgalmazók is, bár jelezték: a vásárlásig egyelőre kevesen jutnak el.

Eközben a legtöbb olyan kistelepülés, ahol egyetlen falusi csokos érdeklődés sem akadt, az ország leszakadó kistérségeiben, Baranyában, Borosd-Abaúj-Zemplénben, Somogyban és Szabolcs-Szatmár-Beregben volt.

A lap ugyanakkor megkereste a Pénzügyminisztériumot, ahol azt jelezték: szigorúan ellenőrizni fogják a csok jogszerű felhasználását, és fellépnek a visszaélésekkel szemben.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.