Belföld

„Ne ordíts, fogd be a pofád, mert agyonütlek” – maszkos rablótámadás Gyálon

Beismerte a rablótámadást az a páros, akik símaszkban törtek egy idős férfire Gyálon.

A csöngetésükre ajtót nyitó idős férfit fellökték, egyikük egy feszítővassal és a „Ne ordíts, fogd be a pofád, mert agyonütlek!” felszólítással tette egyértelművé, hogy megtorolja még a segítségkérés kísérletét is. Míg a támadó sakkban tartotta a férfit addig a társa összeszedte a lakásban talált pénzt és arany ékszereket, majd mindketten elmenekültek a helyszínről. A 80 éves férfi a támadás következtében könnyű sérülést szenvedett.

A bácsi által elmondott, a tettesekre és a támadás körülményeire vonatkozó információ elegendő kiindulópontot adott a rendőröknek. De az is fontos adat volt, hogy az idős ember említést tett két nőről, akikkel a közelmúltban ismerkedett meg. A nők takarítást vállaltak volna nála, illetve albérletet szerettek volna, ám a férfi nem állt kötélnek. Több alkalommal felkeresték, hogy a bizalmába férkőzzenek és megismerjék életkörülményeit.

A rendőrök mindkét nőt annak ellenére azonosították rövid idő alatt, hogy csak beceneveket, telefonszámokat, és mint kiderült, egy nem létező lakcímet találtak egy cetlire írva, majd újabb információkhoz jutva tovább bővítették a lehetséges elkövetői kört.

Miután a környéken elterjedt, hogy a rendőrök közel járnak a tettesekhez, a zsákmány egy részét is megtalálták egy gyáli ház udvarán tárolt kerékpár gumiabroncsába rejtve és nejlonzacskóba csomagolva, csütörtökön pedig feladta magát a gyáli illetőségű, 23 éves B. Krisztián, és a szintén gyáli, 24 éves J. Mónika Tímea. Mindketten beismerő vallomást tettek.

A Dabasi Rendőrkapitányság rablás megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik