Január 26-án időközi polgármester-választást tartanak Győrben, miután Borkai Zsolt – bár a szexorgiája ellenére megnyerte az októberi polgár-mesterválasztást, utána mégis – lemondott posztjáról. A Fidesz jó két hét múlva képviselőjét, Dézsi Csaba Andrást indítja, akit korábban épp Borkai elől állítottak félre, most mégis ő lehet az utód.
A Magyar Nemzet most interjút készített Dézsivel, az első kérdések természetesen a Borkai-botrányra vonatkoztak. Mit szólt az ügyhöz? – hangzott az első kérdés.
„Megdöbbentem, mint a legtöbben, akik korábban nem hallottunk ezekről a dolgokról.”
A 24.hu által is megírt konfliktusról azt mondta Dézsi:
A Borkai–Dézsi konfliktusról is tudnak a győriek, aminek következtében háttérbe húzódtam az elmúlt 12 évben a politika élvonalából. Győrben ismerik az eddigi munkásságomat, pontosan tudják, hogy olyan ember vagyok, aki a hatékony megoldásokat, a kompromisszumokat keresi, és nem rombolok magam körül, hanem sokkal inkább alkotó munkát végzek.
Dézsinek volt arra is érve, miért nem lenne jó Győrnek egy ellenzéki polgármester:
Fontos tény, hogy most egy nagyon erős többségünk alakult ki a győri közgyűlésben, ahol a Fidesz–KDNP 15 fős képviselőcsoporttal rendelkezik. Ezzel szemben az MSZP-t és a DK-t is csak egy-egy ember képviseli. A győri emberek, köztük én is, békét, nyugalmat és további töretlen fejlődést szeretnénk megélni a városunkban. Meg kell mondanom, hogy leginkább emiatt döntöttem el, hogy vállalom a feladatot. Nem hagyhatjuk, hogy Győrben működésképtelen önkormányzat alakuljon ki, és a nagypolitika csataterévé változzon a város.
Min változtatna a Borkai-időszakhoz képest? – ez volt egyik utolsó kérdés.
Leginkább a kommunikációban. Ki kell nyitni szélesre a városháza kapuit, és konzultálni kell vezetői szinten a társadalmi és civil szervezetekkel, kamarákkal éppúgy, mint a különböző városrészek lakóival. Meg kell hallgatni az emberek sokkal szélesebb körének a véleményét, ami gyakran sokkal rövidebb úton elvezet a praktikus megoldásokhoz. Bíznunk kell egymásban.
Kiemelt kép: Dézsi Csaba András kardiológus főorvos, önkormányzati képviselő, a Fidesz-KDNP győri polgármesterjelöltje a jelöltbejelentő sajtótájékoztató után Győrben 2019. december 6-án. A megyeszékhelyen január 26-án tartanak megismételt polgármester-választást, miután Borkai Zsolt polgármesteri megbízatása november 8-án lemondással megszűnt.