Belföld

Nyilvános bizottsággal vizsgáltatnák ki a teljes Lackner-ügyet

Az LMP azt kezdeményezi, hogy a kispesti önkormányzat nyilvánosan működő vizsgálóbizottságot hozzon létre a korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba, szocialista önkormányzati képviselő ügyében – ezt mondta Ferenczi István, az ellenzéki párt helyi képviselője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Ferenczi kifejtette: a kispesti önkormányzat januárban rendkívüli ülésen dönthet a tényfeltáró bizottság felállításáról, amellyel kapcsolatban azt is szeretnék elérni, hogy az akár hat hónapig is vizsgálódhasson. Az LMP politikusa közölte, a pártok helyi képviselőivel egyeztetve tett javaslatot arra, hogy a testületben két fideszes, továbbá egy-egy MSZP-s, DK-s, momentumos és párbeszédes képviselő kapjon helyet. A politikus azt is kijelentette, a vizsgálóbizottság a hangfelvételeken elhangzó minden ügyet fel kíván tárni, így például kikérhetik az ott szóba kerülő beruházások dokumentumait is.

Kábítószerrel való visszaélés miatt is nyomoznak a kispesti szocialista botrány ügyében
Lackner Csaba lapunknak azt mondta, nem hallgatták ki az ügyben.

Lackner Csabáról az önkormányzati választások előtt került elő egy olyan videó, amelyen a szocialista politikus egy zacskó fehér port lóbál a kezében. Egy hangfelvételen pedig azt hangoztatja, hogy hülye az, aki az önkormányzati politikában nem tud megkeresni évi 100 millió forintot. Vélhetően szintén ő beszél kispesti korrupciós ügyekről, gazdasági visszaélésekről és pénzek visszaosztásáról. Lackner Csabát a választások után kizárták az MSZP-ből, képviselői mandátumát viszont nem adta vissza.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik