Belföld

Az igazi drága örökösök ügye a bíróság előtt

A vádlottak több mint 600 millió forint kárt okoztak a sértetteknek. Ők tagadják ezt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon elkezdődött a két férfi tárgyalása, akiket azzal vádolnak, hogy csalással jutottak hozzá egy örökség részéhez. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a sértettek – mint családi jó barátjukat és idegen nyelveket beszélő ismerősüket – megkérték a II. rendű vádlottat, hogy segítsen nekik elhunyt rokonuk külföldi hagyatékának felkutatásában, megszerzésében. Ő látszólag szívességből segített, de a célja az volt, hogy az örökség egy részét eltulajdonítsa.

Ebben előre meg is állapodott ismerősével, az ügyvédként dolgozó I. rendű vádlottal, akit a sértetteknek beajánlott. Rábeszélték az örökösöket, hogy a hagyatékot a bankok közvetlenül az ügyvéd letéti számlájára utalják. Céljuk az volt, hogy azt ne kelljen teljes egészében átadni, abból bizonyos összegeket jogtalanul eltulajdoníthassanak.

A vádlottak több mint 600 millió forint kárt okoztak a sértetteknek. 

Az ügyészség az I. rendű vádlottat társtettesként, folytatólagosan elkövetett különösen nagy kárt okozó csalással, ügyvédi visszaélés bűntettével, a II. rendű vádlottat társtettesként, folytatólagosan elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádolja.

Az előkészítő ülésen a vádlottak tagadták a bűncselekmény
elkövetését, vallomást nem tettek. Ezt követően a védelem és a vád képviselői nyilatkoztak a bizonyítási indítványokról, majd a sértettek jogi képviselői előterjesztették polgári jogi igényeiket.

Mivel a vádlottak nem mondtak le a tárgyaláshoz való jogukról, ezért a bíróság az ügyet tárgyalásra utalta, amelynek időpontját  egy hónapon belül kitűzik és döntenek a bizonyítási indítványokról is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik