Belföld

Vádat emeltek Gulyás Mártonék ellen az ÁSZ épületének összefestékezése miatt

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség műemlék megrongálásának bűntette miatt vádat emelt 11 ember ellen, akik 2018. január 17-én összefestékezték az Állami Számvevőszék (ÁSZ) V. kerület, Apáczai Csere János utcai székházát – közölte hétfőn az ügyészség a honlapján.

A vádirat szerint a vádlottak, tizenegy, 31 és 59 év közötti férfi, valamint három további társuk az Állami Számvevőszék tevékenységét kifogásolták, és ennek kifejezésére vonultak az ÁSZ épületéhez. Ahogy arról a 24.hu-n is beszámoltunk, a festékezők között ott volt Gulyás Márton aktivista is.

Szanaszét festékezte az ÁSZ épületét Gulyás Márton
Nagy fal-, üveg- és rendőrfelületeket festékezett össze az aktivista a számvevőszéknél.

Az ügyészségi közlemény szerint a férfiak a műemléki védettség alatt álló, állami tulajdonú épület falára narancssárga színű festéket öntöttek, majd azt ecsetekkel szétkenték. A székház falán kb. 2 m magasságig, illetve a járdán festékfoltok képződtek, amelyek eltávolítása az épületen állagsérelemmel járt. A vádlottak által okozott kár meghaladja a 3,2 millió forintot – áll a vádiratban.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfiak ellen műemlék megrongálásának bűntette miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon és indítványozta, hogy a bíróság tárgyalást mellőzve, büntetővégzéssel szabjon ki egy vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést, tíz társával szemben pénzbüntetést.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik