Belföld

Harminc évig titkos, mit kerestek Dubajban és Las Vegasban a honvédség gépei

Az MSZP-s Harangozó Tamás arról kérdezte Benkő Tibor honvédelmi minisztert, hogy pontosan hol, mikor és milyen célból járt az a négy honvédségi repülő, amelyek az Átlátszó cikke szerint olyan kaszinóvárosokban, adóparadicsomokban és nyaralóhelyeken fordultak meg, mint Málta, Abu Dhabi, Dubaj, Las Vegas, Panama vagy a Kanári-szigetek. A repülők egyike ráadásul kétszer is megjelent a felkapott spanyol üdülőhelyen, a borairól híres Alicante-ban – mindkét alkalommal oda-vissza repült, mintha csak valakit egyhetes nyaralásról szállított volna haza – írja a Népszava.

A miniszter válaszában közölte, hogy minden személyszállítás a hatályos jogszabályoknak megfelelően történt, nyilvános választ viszont nem ad, és bár Harangozó utánanézhet a kért adatoknak, ő sem beszélhet róluk,

miután a katonai szállításokra vonatkozó információk a honvédségi törvény szerint 30 évig honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nem nyilvánosak.

A Népszava felhívta rá a figyelmet, hogy Benkő a honvédség parancsnokának kérésére ugyan feloldhatná a titkosítást, „ha az adat megismerése a Honvédség törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, valamint a honvédelmi és a nemzetbiztonsági érdekeket nem veszélyezteti”, a miniszter azonban erre a lehetőségre nem tért ki.

A szóban forgó gépeket egyébként gyakran használta Orbán Viktor kormányfő, például Izraelbe, Moszkvába, Montenegróba, Salzburgba, Prágába, Zágrábba, Brazíliába, az Egyesült Államokba is ezen gépek valamelyikével utazott hivatalos utakra.

Az Átlátszó szerint valószínű, hogy a  Panamába és más egzotikus helyekre utazó gépek több esetben is kikapcsolt transzponderrel repültek, vagyis a repülési adatok nem kerültek be a nyilvánosan elérhető adatbázisokba.

Kiemelt kép: Wikipedia/Javier Bravo Muñoz

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik