Erdő Péter fontosnak nevezte, hogy a templomok, plébániák ne csak szolgáltató helyek legyenek, hanem a „tanúságtétel és a meghívó szeretet közösségei”. Szólt arról: a plébániák megújulása az egyik legfontosabb feladat a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve. E megújulási folyamat első lépése az önvizsgálat, és sok összetevője van az egyházzenén, a beszédeken keresztül akár olyan külső, fizikai feltételek megteremtésén át, mint a fűtés, a világítás vagy a hangosítás. Ugyanilyen fontos, hogy a templomba betérő ember érezze, hogy „nem egy műsorra ül be, hanem egy közösség életébe kapcsolódik bele” – mondta a bíboros.
Kitért arra: időről időre változik, hogy egy-egy kormány milyen területen tart igényt az egyház szerepvállalására a társadalom életében, mit vár el, mit szeretne és milyen feltételek mellett.
Mi azonban nem jótékonysági szervezet, nem NGO vagyunk, hanem alapvetően Jézus Krisztusban hívő közösség,
amelynek
sajátos értéke a hitre épülő, önzetlen segítségnyújtás.
Az egyházi szociális intézmények sokat szenvednek a bürokratikus terhektől. Közép-Kelet-Európában ugyanis „nyugati szinten szervezett és kifinomult szabályozás van nyugati szintű finanszírozás és gazdasági feltételek nélkül” – fogalmazott. Megjegyezte, hogy ez független a napi politikától, hiszen ezer éve is így volt, és abból adódik, hogy az „egész régió a Nyugathoz való állandó alkalmazkodási kényszerhelyzetben van”. A túlszabályozottság olyan kihívások elé állítja az egyházi intézményeket, amelyeknek pusztán önzetlen, nagylelkű segítőkészségből nem tudnak megfelelni. Az intézmények ezért szakapparátus alkalmazására kényszerülnek, akiket meg kell fizetniük, ha pedig erre nem képesek, akkor vagy munkaerőhiányuk lesz, vagy szemet kell hunyniuk az alkalmazott munkaerő hiányosságai fölött.
Az egyházi intézményvezetők nehéz, „érzékenységet és állandó odafigyelést kívánó feladata”, hogy a „hitbeli meggyőződést, a személyes áldozatvállalást és eltökéltséget” összeegyeztessék a gyakran változó intézményi szabályozással, mondta a bíboros. Hozzátette: egyes, a szociális szférában szolgáló szerzetesi közösségek ezért nem vállalnak intézményfenntartást. Teréz anya nővéreinek a küldetése például egyértelműen a személyes önzetlenségen és áldozatvállaláson alapul. A nővérek igen aktívak Budapesten is a hajléktalan-ellátásban, de rendi szabályaik tiltják, hogy – akár az állam által finanszírozott – intézményeket működtessenek, mert úgy gondolják, a bürokratikus előírásoknak megfelelni kénytelen intézmények fenntartása elidegenítené őket „spontán, személyes küldetésüktől”.
Erdő Péter a magyar társadalom elöregedéséről azt mondta: Magyarországon fél évszázados folyamat vezetett a mai demográfiai helyzethez, és ha az elmúlt időszakban javultak is a születési arányszámok, nagyon sok időnek kell még eltelnie, hogy megforduljon a fiatalok és az idősek aránya. Jelenleg nagyon sok az egyedülálló idős ember, a fiatalok közül pedig sokan – éppen a jobban képzett, dinamikusabb emberek – külföldön keresnek munkát, tovább növelve az elmagányosodott öregek arányát. Ezt a helyzetet nem lehet egyszerűen nagyobb finanszírozással feloldani. Az idősellátás szerkezetében és az emberi kapcsolatrendszerben megújulásra, szemléletváltásra van szükség, de ez sem biztos, hogy gyors eredményhez vezet.
A bíboros beszélt a romák helyzetéről is. Felidézte: a rendszerváltásig 87 százalékuknak volt munkahelye. Természetesen messze nem volt tökéletes a helyzetük, hiszen sokszor a családjuktól távol, az ország másik végében kaptak munkát. Sokan emlékeznek az ingázókat hétvégente szállító fekete vonatokra. A munka világán keresztül mégis megindult a romák egyfajta integrációja. A rendszerváltozás, a privatizáció után az új tulajdonosok elsőként a szakképzetlen munkaerőtől váltak meg, így egész régiók és a romák többsége is munkanélkülivé vált. Az utóbbi években nagyon komoly erőfeszítések eredményeként emelkedett ugyan a romák foglalkoztatottsága, de még mindig nem éri el az 50 százalékot. A közmunka egy lépés a munka világába való visszatérés felé, ugyanakkor az is látszik, milyen nehéz feladat az új gazdasági szisztémában megtalálni a romák felemelkedésének útját – mondta.
Kifejtette, természetesen fontos az oktatás, a képzés, hiszen ettől függ, hogy később ki milyen munkát talál magának. Ugyanakkor mindig voltak és ma is vannak olyan idősek, betegek, fogyatékkal élők, akik a legnagyobb igyekezetük mellett sem képesek dolgozni. Tehát „két part között, óvatosan kell hajózni”, hiszen egyfelől valóban fontos a munka világán keresztül integrálni, másfelől azonban azokat is segíteni kell, akiknek nincs lehetőségük munkát vállalni – tette hozzá Erdő Péter.
Kiemelt kép: Bielik István /24.hu
