Belföld

Az Aranyéletért és Mácsai Pálért lelkesedik az új kormányszóvivő

„Hát, kedves, fideszes honatyák és kultúrprominensek, akkor ezentúl is hozzánk fogtok színházba járni? Idáig is hozzánk jöttetek, ha nevetni és sírni akartatok, mert pontosan tudjátok, hogy a színház alapvetően kritikus, ellenzéki, vagy ha nem az, akkor kurva unalmas és hazug” – hangzott el december 9-én, a független kultúráért tartott tüntetésen Pintér Béla beszédében, ami után a rendező össztűz alá került a kormányzati médiában.

Nos, a pénteken a fiatalok felé fordulás jegyében tegeződve beköszönő új kormányszóvivő, Szentkirályi Alexandra színházba járási szokásait ugyan egyelőre nem ismerjük, a Blikk szombati összeállításából azonban kiderül, hogy 31 éves volt főpolgármester-helyettes

  • egyik kedvenc sorozata a NER viszonyaira, különösképp a magyar politikát átszövő korrupcióra elég határozottan reflektáló Aranyélet,
  • „de a legnagyobb kedvence Mácsai Pál főszereplésével a Terápia”, Mácsai pedig az ugyancsak „balliberálisnak” elkönyvelt Örkény Színház vezetője, aki szintén tiltakozott a kormány tervei ellen.

Kiderült továbbá, hogy Szalay-Bobrovinczky Kristóf londoni nagykövet felesége imád sportolni, futóversenyeken vesz részt, emellett a Balaton, a budai hegyek és az olasz ételek nagy kedvelője.

Kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik