Belföld

Levelet írt Karácsony Ádernek a tb-törvény miatt

Kedden levelet írt Áder Jánosnak Karácsony Gergely főpolgármester, amelyben arra kéri a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az új tb-törvényt.

A levélben az olvasható, hogy az elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény az általános, mindenkire kiterjedő társadalombiztosítás elvének fenntartása mellett az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére kötelezettek esetében a közteher meg nem fizetését három hónap elteltével azzal is szankcionálja, hogy a társadalombiztosítás keretében általuk nem vehető igénybe egészségügyi szolgáltatás.

Karácsony szerint

súlyosan aránytalan az a szankció, amely egy 25.000 forintot sem elérő közteher-tartozást akár milliós nagyságrendű egészségügyi kiadás kiterhelésével kíván sújtani. Különösen aggályos, hogy az érintettet a késedelem bekövetkezése után a kötelezettség teljesítésére, illetve elmulasztásának jogkövetkezményeire nem figyelmezteti egyetlen állami szerv sem.

A főpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy módosítás alapján még egy egyszerű adminisztratív tévedés is (például rossz bevételi számlára utalás) nehéz anyagi helyzetbe hozhatja a családokat.

Alkotmányjogi szempontból az elfogadott szabályozás komolyan felveti a szankció aránytalanságára figyelemmel az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének sérelmét, illetve át nem gondolt társadalmi következményekkel járhat,

írta Karácsony Gergely.

Közzétette: Karácsony Gergely – 2019. december 17., kedd

Kiemelt kép: 24.hu/Mohos Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik