Belföld

Felszólították Ádert a szakszervezetek, hogy ne írja alá a tb-törvényt

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) embertelennek, a szolidaritás sárba tiprásának tartja a társadalombiztosítási (tb) ellátásról szóló, előző héten elfogadott új törvényt és ezért annak visszavonását követeli.

A MASZSZ közleményében kifejtette, hogy a kormány az új jogszabállyal csaknem félmillió embertől készül megvonni az orvosi ellátást. Ez a törvény beteget az orvos ellen, munkavállalót a munkáltató ellen, egészséges embert a beteg ellen fordítja – fogalmaznak, hozzátéve, Áder János köztársasági elnököt is felszólítják, ne írja alá törvényt.

Szerintük az új tb-törvény miatt minden magyar ember szégyenkezhet, annak üzenete ugyanis, hogy

akinek nincs pénze a gyógyulásra, az haljon meg.

A szakszervezeti szövetség kitér arra is, a jövőben mindenkinek ajánlott meggyőződni arról, a munkáltatója vajon befizeti-e utána a tb-járulékot. A törvény szerint ugyanis, ha valakinek háromhavi járuléknak megfelelő – 23 ezer forint – hátraléka mutatkozik a számláján, akkor elesik az ingyenes ellátástól, és a máskor rutin vizsgálatért több tízezret, komolyabb beavatkozásért pedig több százezret, vagy akár egymillió forintnál is többet kell fizetnie.

A MASZSZ szerint képtelen helyzetbe kerülhetnek az orvosok is azzal, hogy a nem fizetőktől meg kell tagadniuk az ellátást, hiszen a gyógyításra esküdtek fel.

A szolidaritás elve szerint ma nekem, holnap neked lesz szükséged segítségre, a kormány azonban éppen most tapossa sárba a szolidaritás alapelveit

– idézik a közleményben a szervezet elnökét.

Kordás László szerint nem véletlen, hogy a törvény előkészítésekor a szakszervezeteknek sem volt alkalmuk tiltakozni és megpróbálni megállítani ezt az „ámokfutást”, hiszen a kormány „szinte a szavazásig hét lakat alatt őrizte” a szándékait.

Balavány: A magyar állam üzenete a szegény magyaroknak az, hogy nem számítotok
Aki az egészségügyi ellátást képtelen megfizetni, szegény ember. A szegény embertől pedig nem elfordulni kéne, hanem odafordulni hozzá.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Balogh Zoltán)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.