Belföld

Nyugdíjba megy Baka András, korábbi főbíró

Jövőre nyugdíjba kerül Baka András kúriai tanácselnök, a Legelsőbb Bíróság 2009 és 2011 közti elnöke Áder János köztársasági elnök kedd késő este közzétett határozata szerint – szúrta ki a hvg.hu. A köztársasági elnök „a bírói felső korhatár betöltésére tekintettel” hozta meg döntését. Baka András a mai napon lett 67 éves, nyugdíjazása 2020. június 10-ei hatállyal történik.

Bakát 2009-ben választották meg a Legfelsőbb Bíróság elnökévé hat évre. Mandátumának még a felét sem tudta kitölteni:  őt és helyettesét a bírósági szervezet átalakítására hivatkozva eltávolította a kormány. Bakának a hivatalos indoklás szerint azért kellett mennie, mert a poszt betöltőjével szemben új feltételt támasztottak: azt, hogy ötéves bírói szolgálati jogviszonnyal kell rendelkeznie, amibe nem számított bele Baka a strasbourgi nemzetközi bíróságon eltöltött 17 éve.

Baka elmozdításának valódi oka viszont inkább az volt,  hogy bírálta a kormány igazságügyi politikáját. Baka az elmaradt törvényes jövedelme, egyéb juttatásai, végkielégítése és nyugdíj-kiegészítése miatt 742 520 euró vagyoni kártérítést kért. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2016-ban kimondta, hogy Baka leváltása sértette a volt főbíró jogát a tisztességes eljáráshoz és a szabad véleménynyilvánításhoz. Magyarországnak különböző jogcímeken összesen 100 ezer eurót, azaz mintegy 31,5 millió forintot, és annak kamatait kellett fizetnie.

Frissítünk!

A hvg.hu cikkének megjelenése után a Köztársasági Elnök Hivatala közleményt juttatott el laphoz. Ebben közölték: Áder János „A bírák jogállásáról és javadalmazásáról” szóló 2011. évi CLXII. törvény 90.§ alapján hozta meg határozatát, mely kimondja, hogy a „bírót fel kell menteni, ha betölti az Alaptörvény 26. cikk (2) bekezdése szerinti általános öregségi nyugdíjkorhatárt”. Azaz – tették hozzá – a törvény szerint a köztársasági elnöknek mérlegelési jogköre nincs, a nyugdíjkorhatár betöltése esetén a bírót fel kell mentenie.

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik