Belföld

Strasbourg 100 ezer eurót ítélt meg az elmozdított főbírónak

Baka-Andras(210x140).jpg (baka andrás, )
Baka-Andras(210x140).jpg (baka andrás, )

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) nagykamarájának csütörtöki, végleges döntése megerősítette, amit tavaly az EJEB már megállapított: Baka András 2011-es leváltása a Legfelsőbb Bíróság éléről sértette a volt főbíró jogát a tisztességes eljáráshoz és a szabad véleménynyilvánításhoz. Magyarországnak különböző jogcímeken összesen 100 ezer eurót, azaz mintegy 31,5 millió forintot, és annak kamatait kell fizetnie – tudta meg az Index.

Bakát 2009-ben választották meg a Legfelsőbb Bíróság elnökévé hat évre. Mandátumának még a felét sem tudta kitölteni:  őt és helyettesét a bírósági szervezet átalakítására hivatkozva eltávolította a kormány. Bakának azért kellett mennie, mert a poszt betöltőjével szemben új feltételt támasztottak: azt, hogy ötéves bírói szolgálati jogviszonnyal kell rendelkeznie, amibe nem számított bele Baka a strasbourgi nemzetközi bíróságon eltöltött 17 éve.

Baka az elmaradt törvényes jövedelme, egyéb juttatásai, végkielégítése és nyugdíj-kiegészítése miatt 742 520 euró vagyoni kártérítést kért, ennek a bíróság 70 ezer eurót ítélt meg. Ennek része az a nem nevesített részösszeg is, amire a volt főbírónak a történtek miatti frusztrációja és a szakmai megítélésén esett csorba miatt jár. Baka a költséget 153 532 euróban jelölte meg, a bíróság 30 ezer eurót hagyott jóvá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik