Belföld

„Nem kellene ilyen gyorsan hajtani” – mondta a sérült motorosnak a vétkes sofőr, majd elhajtott

Pénzbüntetésre ítélte a Tiszaújvárosi Járásbíróság segítségnyújtás elmulasztása és más bűncselekmények miatt azt a hatvannégy éves kesznyéteni férfit, aki faképnél hagyta a motorost egy tavaly nyári baleset után.

A férfi hazafelé igyekezett a kocsijával a munkahelyéről, amikor történt az eset. A férfi a főútvonalra kanyarodása előtt, az „elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta és keresztülhajtott a táblával védett kerékpárúton. A férfi nem biztosította az elhaladási elsőbbséget az ott érkező segédmotorosnak.

A hozzávetőleg 30 km/óra sebességgel haladó motoros azért, hogy az ütközést elkerülje, hirtelen erőteljesen fékezett. Emiatt a motorkerékpár kerekei a poros aszfalton megcsúsztak, a jármű irányíthatatlanná vált, s az oldalára borult.

A motort vezető férfi a jobb bokáján zúzódással járó, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A sofőr látta, hogy a motorkerékpár a férfi lábára dőlt az elesés során, ennek ellenére nem győződött meg arról, hogy megsérült-e, illetve szüksége van-e segítségre. Csupán a gépkocsi lehúzott ablakán kiszólva megjegyezte felé, hogy „nem kellene ilyen gyorsan hajtani”, majd autójával távozott a helyszínről.

A bíróság pénzbüntetésre ítélte a férfit, és eltiltotta a vezetéstől. Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik