Belföld

Beismerő vallomást tett a saját lakását felgyújtó kőszegi férfi

Beismerő vallomást tett az az idős férfi, aki tavaly februárban felgyújtotta a saját lakását Kőszegen – tudta meg a 24.hu. Információink szerint a férfi pszichés problémái állhatnak az érthetetlennek tűnő gyújtogatás mögött.

A férfi a társasház harmadik emeletén lakott. Az egyes szinteken lévő lakásokban a fürdőszoba és a mosdó szellőzése szerelvény aknán keresztül történt, és az egymás feletti lakások közös szellőző rendszeren keresztül szellőztek. Az ominózus napom meggyújtott egy papírzsebkendőt, majd azt az ágyon lévő ágyneműk közé rakta.

Miután az ágynemű és az ágy is meggyulladt, a tűz már a férfi további magatartásától függetlenül égett. A férfi ezt követően távozott a helyszínről. A tűz átterjedt a lakás többi részére, és a vádlott lakhelye feletti lakás vakolata, ablaküvege is megrepedt, a parketta felpúposodott.

A tűz következtében közveszélyes helyzet alakult ki, mert a keletkezett füst és mérgező gázok a társasház szellőző rendszerén keresztül bejutottak a tűzzel érintett lakás feletti lakásba, továbbá a lépcsőházba. Emiatt a lakók élete, testi épsége mind a lakhelyükön, mind az onnan történő menekülés során közvetlen veszélybe került. Összesen 26 lakónak kellett elhagynia az otthonát.

A súlyosabb következmények csak azért maradtak el, mert a kiérkező tűzoltók a tüzet eloltották.  A bűncselekménnyel összefüggésben az önkormányzat, a társasház és a lakók több, mint kilenc millió forint kárt szenvedtek. A Szombathelyi Járási Ügyészség közveszély okozásának bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Fotók: Göncz Szabolcs alezredes/ Szombathely HTP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik