Belföld

Hősiesen védekezett a terhes nő a zaklató ellen

Vádat emeltek egy 30 éves, többszörösen bűntetett előéletű férfi ellen, aki Kaposváron, egy belvárosi üzletben zaklatott egy terhes nőt. A bűncselekmény miatt a sértettnek és magzatának nem lett egészségügyi problémája, írta a Somogy Megyei Főügyészség.

A vádlott májusban egy kaposvári üzletben, az ott eladóként dolgozó, 7 hónapos terhes nőt zaklatta. A sértett ezt egy idő után megelégelte, kivezette az utcára, de a férfi másfél órával később visszatért. A nőt akarata ellenére átölelte, karjait lefogta, arcát nyakába nyomta, csókot kért, nem engedte kimenni a  boltból.

A nő a nyitott ajtón át hiába kért a járókelőktől segítséget, egy gyalogos – akinek kilétét nem lehetett megállapítani – még vissza is szólt, hogy neki munkába kell mennie.

A vádlott mintegy 7 percen át dulakodott a kitartóan védekező állapotos nővel, akinek a kibalását egy szomszédos üzletben meghallották és megfékezték a férfit, akit a rendőrök kiérkezéséig visszatartottak.

A Kaposvári Járási Ügyészség aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat a férfi ellen, akinek a bíróság már elrendelte letartóztatását. A vádlottat korábban rablás miatt ítéltek el, vele szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tettek most  indítványt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik