Belföld

Molnár Zsoltot zsarolta meg az Angyal Ügyvédje

Nem Borkai-ügyről van szó, hanem egy mocskos zsarolási ügyről – mondta hétfő reggel az ATV-ben Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója. Az Index beszámolója szerint a politikus közölte, nincs eltitkolt lakása, nem drogozott soha, illetve nem vett részt szexpartikon, de mint mondta, őt akarták megzsarolni.

Ellenzéki „Borkait” ígér az Angyal Ügyvédje
Itt az Angyal Ügyvédje az Ördög Ügyvédje után. Korrupciót, kokaint és kurvákat ígér.

Molnár hozzátette, a műsor stúdiójából egyenesen a rendőrségre megy feljelentést tenni, és elmondása szerint név szerint tudja, ki akarta megzsarolni, de nem árulta el, kiről van szó.

Az MSZP-s politikus arról beszélt, hogy az elkövető azzal akarta hitelessé tenni a kitalált történetet, hogy belekevert egy polgármestert, de nem nevezte meg, melyik polgármesterről van szó, csak annyit árult el róla, hogy egy fiatal, most megválasztott vezetőről van szó.

Molnár elmondta, a zsaroló milliós összeget kért, az illetőről pedig annyit közölt: az MSZP kampányában is részt vett, magát újságírónak tartja, és „keveredett már büntetőeljárásba”.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik