Belföld

Kiegyensúlyozott tájékoztatás a közmédiában: elég, ha a műsorvezető utal arra, amit szerinte az ellenzék gondol

A Médiatanács szerint hibátlanul teljesítette a közszolgálatiság kötelezettségeit az állami média, amikor anélkül számolt be a bírósági ítéletről az ellenzéki pártok képviselőinek székház-kitiltási ügyében, hogy meghívta volna az ellenzéki képviselők ügyvédjét vagy leadták volna az MSZP közleményét, írja az Index.

Az MSZP panaszát elutasították, és a határozatban azzal érveltek,

műsorszegmensben elhangzottakból egyértelműen megállapítható – hiszen a beszélgetésben résztvevők több alkalommal utaltak rá –, hogy a felperesek ellentétes állásponton vannak, és az is kifejezésre került, hogy másként értelmezik az ítéletet. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás körében csupán lehetősége, de semmiképpen nem kötelezettsége a Médiaszolgáltatónak, hogy részletesen ismertesse az ellentétes álláspontot, jelen ügyben pl. az MSZP hivatkozott közleményét, vagy az érintett személyek – esetleg pártjaik képviselője, vagy jogi képviselőik – meghívása útján mutassa be az ellenzéki álláspontot.

Az M1 szeptember 27-én sugárzott Ma este című műsorában közel 13 percig beszélgetett az MTVA ügyvédeivel a műsorvezető.

A Médiatanács szerint az ellenzéki oldal álláspontja így is világossá válhatott a közvélemény számára, hiszen beolvasták a Demokratikus Koalíció egyszavas közleményét, a műsorvezető pedig többször is utalt arra, amit szerinte az ellenzék gondol, így indokolatlan lett volna például az MSZP álláspontját is ismertetni.

Mint fogalmaztak

nem határozható meg absztrakt módon, hogy hány, a témában álláspontját közzétevő félnek és hány eltérő véleménynek kell teret adni a műsorszámban. Amennyiben több szervezet, társadalmi csoport, politikai párt is ugyanazon, vagy nagyban hasonló álláspontot képvisel egy adott ügyben, s azok között érdemi különbségek nem fedezhetők fel, abban az esetben elég csak az egyik ilyen szervezet vagy csoport álláspontját közzétenni. (…) A Médiaszolgáltató a kiegyensúlyozott tájékoztatás körében nem köteles egy adott üggyel kapcsolatban valamennyi létező álláspontot felderíteni, a Médiaszolgáltatónak nem kötelezettsége, hogy minden egyes nyilvánosságra hozott véleményt, azok képviselőivel együtt megjelenítsen.

A határozat ellen az ellenzéki képviselők ügyvédje felülvizsgálati kérelemmel fordul a bírósághoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik