Belföld

Öngyilkos akart lenni a kisgyermekei otthonát felgyújtó volt rendőr

Letartóztatta a Szekszárdi Járásbíróság azt a 41 éves férfit, aki azzal fenyegette meg a családját, hogy felrobbantja a lakhelyükként szolgáló kaposszekcsői házat.

A férfi és élettársa között megromlott a kapcsolat, ezért egyre gyakrabban veszekedtek a kiskorú gyermekeik előtt. Így volt ez néhány nappal ezelőtt is, amikor a férfi folyamatosan szapulta a nőt és öngyilkosságot emlegetett.

Amikor az élettársa azt válaszolta, hogy elmegy a házból a gyerekekkel, a gyanúsított megfenyegette, hogy a gyerekekkel együtt felrobbantja a házat. Hogy nyomatékot adjon a szándékának elvágta az ingatlanban található földgázvezetékre kötött eszközök csöveit, majd leszerelte azokat a falról, és kiengedte a gázt.

A nő az udvarán álló kocsijukhoz indult a két kisgyerekkel, mire a férfi egy fejszét vágott a szélvédőbe. Majd ezt követően visszament a lakásba, ahol meggyújtott egy gyufát, hogy a házat és vele együtt önmagát is felrobbantsa. A gáz begyulladása kisebb robbanással megtörtént, amely miatt egy nyílászáró ki is esett a helyéről. Az őrjöngő férfit végül a TEK-esek fogták el.

A járási ügyészség álláspontja szerint a gyanúsított esetében a letartóztatási okok fennállnak, így elsősorban szökésének, elrejtőzésének, élettársa, illetve más tanúk megfélemlítésének, valamint a bűnismétlés veszélye is.

A Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája egyetértett az indítvánnyal és egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik