Belföld

Válaszolt az I. kerület a parkolás megszüntetéséért panaszkodó MNB-nek

Az I. kerületi önkormányzat szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Budavári Kapu Kft. közötti parkolási megállapodás volt jogsértő – közölte az önkormányzat csütörtökön az MTI-vel, a jegybank előző napi közleményére reagálva.

Az MNB azt írta: szerződést szegett a V. Naszályi Márta polgármester által vezetett Budavári Önkormányzat azzal, hogy leszereltette a Szentháromság utcában, a Bölcs Vár előtti parkolást lehetővé tevő táblát.

Az önkormányzat erre reagálva megjegyezte: a Budapest Közút Zrt. tavaly már informálisan jelezte az önkormányzat számára, hogy a várakozni tilos tábla kihelyezése törvénytelen. A korábbi városvezetés által jogosulatlanul kihelyezett jelzőtáblát távolította most el az önkormányzat.

Szerintük az MNB és az I. kerületi önkormányzat között

nincs és nem is volt a Magyar Nemzeti Bank alapítványa tulajdonában álló épület előtti területen parkolóhelyek kizárólagos használatára vonatkozó szerződés.

Van egy 2014. március 11-én, a Budavári Kapu Kft. és az MNB által aláírt megállapodás, amelyben a Budavári Kapu Kft. az önkormányzat tulajdonában álló közterületi parkolóhelyek közül négyet 10 évre ingyenesen kizárólagos használatba adott az MNB számára.

A megállapodás kifejezetten kimondta, hogy az MNB a kizárólagos várakozási helyekért megváltási díjat nem köteles fizetni – írta az önkormányzat, kiemelve: ez a rendelkezés jogszabálysértő, és kárt okozott, okoz az önkormányzat számára. A tíz év alatt összesen így 52 millió forint kár érte volna az önkormányzatot, 2014 óta már nagyságrendileg 29 millió forint jogos bevételtől esett el – tették hozzá.

Ezzel a megállapodással a Budavári Kapu Kft. és a Magyar Nemzeti Bank súlyosan megsértette a Fővárosi Közgyűlés parkolási rendeletét, és annak a kizárólagos használatú várakozási helyekre vonatkozó szabályait – szögezték le, kiemelve: a fővárosi parkolási rendelet és más jogszabályok alapján sem az MNB, sem annak alapítványa nem jogosult kizárólagos várakozási helyre, különösen nem ingyenesen.

A fővárosi parkolási rendelet alapján ugyanis, ha jogosult is volna az MNB vagy annak alapítványa ilyen kedvezményre, akkor parkolóhelyenként évente a várakozási díj 2500-szorosát kellene megfizetnie – jegyezték meg.

Kitértek arra is, hogy a törvénytelen megállapodást üzleti titokként kezelték, s a titoktartást kiterjesztették a saját alkalmazottjaikra is, valamint mindazokra, akik e megállapodás alapján törvénytelenül parkoltak.

V. Naszályi Márta a jövőben elképzelhetetlennek tartja, hogy az önkormányzat vagy annak a cége ilyen titkosított szerződésekben játssza ki a közvagyont, és vegye el a várban lakóktól a parkolóhelyeket

– fogalmaztak a közleményben, amely szerint a kerület polgármestere utasítja a Budavári Kapu Kft.-t, hogy a törvénysértő megállapodást ne hajtsa végre, törölje a jogosulatlan rendszámokat a rendszerből, és vizsgálatot indít annak érdekében, hogy az önkormányzat jogi úton milyen kártalanításhoz juthat hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik