Belföld

Vádat emeltek a dombegyházi pénzhamisítók ellen

A Békés Megyei Főügyészség pénzhamisítás bűntette miatt emelt vádat azzal a hat személlyel szemben, akik hamis pénzt készítettek Dombegyházán.

A bűnszövetség 28 éves irányítója tavaly novemberben hozta négy társa tudomására, hogy „pénzt akar gyártani, és a nyomtatott pénzt el akarja majd passzolni Romániában”. A férfit társai, így korábbi élettársa, egyik barátja és nehéz anyagi helyzetük miatt befolyása alá került testvérpár is támogatta az elképzelésében.

A bűnszövetség vezetője terve megvalósításához eladta a gyermeke tulajdonában lévő személygépkocsit, majd az így szerzett pénzből megvették azokat a műszaki cikkeket, amelyekkel a hamis pénzt elő lehet állítani. A nyomtatót egy számítógép szereléssel foglalkozó dombegyházi férfi helyezte üzembe, és a vádlottak kérésére bemutatta, hogyan lehet 500 és 1.000 forintos címletű hamis bankjegyeket előállítani.

Ezután a bűnszövetség vezetőjének irányítása mellett az előállítás feladatát megosztották és 500, 1.000, majd 10.000 forintos címletű bankjegyeket kezdtek hamisítani. Míg egyikük a nyomtatót kezelte, a másik a hamis bankjegyeket méretre vágta, további társuk testápolós kézzel „koszolta” azokat a valósághűbb hatásért, negyedik társuk pedig a minőséget ellenőrizte. Két nap alatt 160 ezer forintnak megfelelő hamis pénz készült.

A banda vezetője a befolyása alatt álló testvérpárt magával vitte Battonyára, Mezőhegyesre, Pitvarosra és Dombegyházára, ahol különböző üzletekben vásároltatott velük 5 db hamis 500 forintos és 6 db 1.000 forintos bankjeggyel. A vásárlások azonban csak részben voltak sikeresek, ugyanis az eladók három üzletben is rájöttek, hogy hamisak a bankjegyek, így azokat visszautasították. A vádlottak meg nem határozható számú hamis pénzt Romániában is forgalomba hoztak. A bűntársakat végül december 4-én vette őrizetbe a rendőrség.

A bűnszövetség tagjainak cselekménye 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.  A főügyészség a bűnszövetség irányítójával és a szintén vezetői szerepet vállaló barátjával szemben beismerés esetére is végrehajtandó börtönbüntetést, míg további négy társukkal szemben felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt a Gyulai Törvényszék felé. A bűnszövetség két irányítója letartóztatásban várja a bírósági eljárást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik