Belföld

Baltával kirabolta az ABC-t, majd elment shoppingolni

A Szolnoki Törvényszék hat év börtönre ítélte jogerősen az a huszonéves fiatalembert, aki baltával rabolt ki egy élelmiszerboltot tavaly márciusban Jászapátiban.

A fiatalember, aki rendszeres vásárlója volt a boltnak délután fél három körül lépett be az üzletbe, ahol ekkor, rajta kívül, csak az eladó tartózkodott. Beszélgetni kezdett vele, majd miközben a termékekről kérdezgette elővett a kabátja alól egy baltafejet és egy baltanyelet, összerakta a baltát. Ezt követően hirtelen a pult mögé lépett, a szerszámot az élével az eladónő mellkasától mintegy 30 centiméterre emelte, és azt mondta, „add ide a pénzt!”. A hölgy félelmében kinyitotta a kasszát, amiből a férfi mintegy 50 ezer forintot kivett és elhagyta az üzletet.

Az útja az egyik helyi divatüzletbe vezetett, ahol új ruhát vásárolt. Átöltözött, a szakállát leborotválta, majd a Jászapátitól mintegy 30 kilométerre fekvő Tarnazsadányra utazott, ahol a rendőrök 3 órával a rablás után elfogták.

A fiatalt 6 év fegyházra ítélték elsőfokon.  Az ügyész tudomásul vette az ítéletet. Az elkövető  és védője azonban elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott.

A törvényszék lényegében helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, azzal, hogy az elkövetőnek nem fegyházban, hanem börtönben kell a büntetését letöltenie.

Fotó: Stockphoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik