Belföld

Itt a teszt, amivel felmérheti a „magyarságtudatát”

Végigszáguldott csütörtökön a magyar sajtón, hogy Tózsa István professzor, a Corvinus Egyetem „hungarikumok és nemzeti örökségtervezés” című tárgyának tanára „15-21 százalékra mérte a hallgatók magyarságtudatát”.

A Corvinus hungarikumtanára kiszámolta: 15-21 százalék a hallgatók magyarságtudata
Ez pedig nem szükségszerűen tartja vissza a hallgatót attól, hogy egy nemzeti kormány ellen tüntessen.

A Nemzeti Közszolgálati Egyeteme intézményvezető tanára nem állította, hogy magyarságkutató lenne, vagy tudományosan megalapozott felmérést végzett volna, azonban pont ezért érthető, hogy felkapták sommás megállapítását az egyetemisták százalékban megállapított „magyarságtudatáról”.

Dolgozatok és tesztek százaival tudnám alátámasztani azt a totális tájékozatlanságot, amit tapasztalnom kell

– mondta a professzor a Demokratának.

Az egyik ilyen teszt Tózsa István egyik nyilvános előadásában is szerepel, ebből kiderül, hogy a kérdéseknek nem sok közük van a magyarságtudathoz, azok alapműveltségi kérdések. A kérdések és az eredmények alapján az jelenthető ki leginkább, hogy a Tózsa által tanított egyetemisták nem jutnának messzire egy kvízjátékban.

A lenti videóban 2 perc 30-tól ismertet néhány eredményt Tózsa István, amelyeket egyetemi tapasztalataiból szűrt le. Majd 7 perc környékén kezdődik az „éles teszt”, 10 kérdéssel!

Ahogy a diákon is látszik, okostelefont nem lehet használni!

A kérdések után látszik a megoldókulcs is, így minden kitöltő rögtön megtudhatja, hány százalékos a Tózsa-féle „magyarságtudata”. A megoldókulcson az is meg van adva, hogy a helyes válaszok szerint 1-10-ig alakulhat a kitöltő magyar identitásának erőssége.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.