Belföld

A sportkiadások 450, az egészségügyiek 30 százalékkal nőttek hét év alatt

Az Mfor.hu a 2011 és 2018 közötti zárszámadásokat vizsgálta meg, hogy láthatóvá váljon, mely területekre mennyit áldoz az Orbán-kormány. Így derült ki, hogy:

  • A sportra fordított kiadások a TAO-val együtt 7 év leforgása alatt a 4,5-szeresére emelkedtek (450 százalékos növekedés), miközben az egészségügyre szánt kiadások csupán 39, az oktatásra szántak pedig 30 százalékkal emelkedtek,
  • Sport és szabadidős tevékenységre a kormány 2011 és 2018 között 525 százalékkal növelte meg a kiadásokat, míg például az iskolai előkészítésre, alapfokú oktatásra arányaiban 42 százalékkal kevesebb, középfokú oktatásra pedig 10 százalékkal kevesebb pénz jutott.
  • Ma már forintosítva több pénzt tol be a kormány a sport területére, mint az alap- és középfokú oktatásra külön-külön.
  • 2018-ban TAO-val együtt 455 milliárd forintot költött el a kormány a sporttal összefüggésben.
  • 2011-ben még majdnem ugyanannyit kötött a kormány sportra, mint háziorvosi és gyermekorvosi szolgálatra, és több jutott rendelői, orvosi, fogorvosi ellátásra.

Tavaly a sport 455 milliárdos tényleges forrásigényével szemben a háziorvosi és gyermekorvosi szolgálatra 152 milliárd forintot, a rendelői, orvosi és fogorvosi ellátásra 83,5 milliárdot fordítottak.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik